Csaplár Ferenc szerk.: Magam törvénye szerint. Tanulmányok és dokumentumok Kassák Lajos születésének századik évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzsák Közművelődési Kiadó, Budapest, 1987)

Tanulmányok - Csaplár Ferenc: Kassák és Szabó Dezső

melyeknek korábbi leveleiben hangot adott. Előbb azonban, majd fejtegetései végén is leszögezte: a legfiatalabb irodalom irányzatai közül Kassákékét tartja az irodalmi fejlődés szempontjából a legfontosabbnak. Elismerte, hogy költői hangjuk természetes és érthető reakció lehet mindarra, ami körülveszi őket: „a perverz, gyilkos szabadversenydemokráciára", „az együttélés nyomorúságára", a világban érezhető „egyetemes lázra". Ám a jövőt megidéző és megkívántató, szolidaritásérzést és harmóniát sugalló irodalom szükségességéből kiindulva úgy vélte, hogy ez a reagálás nem célravezető, s művészileg sem meggyőző. Kassákék programszerű hagyományéilenességét „az újság és a speciális egyéniség beteges hajszolásának", nyers megnyilatkozásaikat „verejtékszagú naturalizmusnak", szándékolt polgárbosszantásnak minősítette. Nemcsak az ismét élesen elmarasztalt futurizmus kifejezőeszközeinek fölhasználását kifogásolta, hanem Walt Whitman szabadvers-formájának alkalmazását is. „Walt Whitmant — írta — én is a legnagyobbak között szeretem, s az a formátlan forma az ő különös zsenije meghatározottságában érthető és megbocsátható. [. . .] De hogy ezt a formát kívüle más válassza, sőt ezt tegye egyetlen kifejezőjévé: ez határozottan megtévedt ízlés vagy tehetetlenség." Szabó Dezső legveszélyesebbnek a szavak intenzitásának, kifejezőerejének szinte végletes fölfokozására irányuló törekvést tartotta. „Azt a törekvést — írta —, hogy minden egyes szóban a bőrnyúzásig tömörítve legyen lehetőleg minél több szenzációnk, hogy a szó egy vajúdó epileptikus szörnyű vergődésével magához visítson minden figyelmet. Ez a határozottan elmebetegségre mutató tünet: a dinamikai viszonynak ez az őrült felbomlása, ahol maga a művészi cél: az egész elvész, széttörik sajgó, vérző, rángó, visító szavakra, melyek mint elszabadult őrültek a frenézis túlzott életével rohannak át agyadon, s agyonfárasztanak, mielőtt e szavaktól a mondatot meglátnád." Az avantgárd mozgalmak ekkor szinte jellegzetesnek tűnő megnyilatkozásairól, a programhirdetésről, a manifesztumkészítésről azt tartotta, hogy ellenkezik a művészi alkotás természetével. Akárcsak leveleiben, az élesen megfogalmazott bírálattal nem támadni, hanem befolyásolni törekedett. Ezért szükségesnek érezte megjegyezni: „Csak a legfőbb sajátságait igyekeztem érinteni a legfiatalabb irodalomnak. Szándékosan egyoldalú voltam, csak a sebeket tártam fel, sok kiváló vonást, erős tehetséget elhallgattam. Azokat bántottam talán meg vele, akiket legjobban szeretek: a jövő jószemű keresőit." Szabó Dezső véleménye több lényeges ponton találkozott Babitsnak a Nyugat 1916. szeptember 1-i számában Ma, holnap és irodalom címmel közölt állásfoglalásával. Ám míg Szabó Dezső A Tett és a Ma irodalmán belül nem választotta el egymástól a művészi értéket és a próbálkozást, addig Babits Kassák költői hangját a többiekével szemben eredeti és erőteljes megnyilatkozásnak tartotta, a Mesterembereket pedig mint az új költői mondanivaló és a szabadvers-forma tökéletes harmóniájának megtestesülését emlegette, s azzal is igyekezett rá fölhívni az olvasók figyelmét, hogy idézte két utolsó sorát. Szabó Dezső cikke pár hónapig kéziratban maradt. Osvát föltehetően azért nem vállalkozott közlésére, mert úgy vélte, hogy a Nyugat Babits írásának publikásával már állást foglalt a kérdésben. Szabó Dezső ezután a Huszadik Századnál próbálkozott. A legfiatalabb irodalom végül 1918 januárjában látott napvilágot, ám nem igazán olvasott kiadványban, hanem a Versecen megjelenő, egyébként igen színvonalas Szombat című folyóiratban.

30 1920-ban szerzőjének Egyenes úton című kötetébe is bekerült, mégpedig antedatálva, 1915-ös keltezéssel. A magyar avantgárd irodalomról a nyilvánosság előtt