Csaplár Ferenc szerk.: Magam törvénye szerint. Tanulmányok és dokumentumok Kassák Lajos születésének századik évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzsák Közművelődési Kiadó, Budapest, 1987)

Tanulmányok - Szabó György: Az „expresszív dinamizmus" megjelenése Kassák fiatalkori költészetében

Kassák verseinek nyelvi anyagában már 1909-ben föltűnően sűrűn szerepelnek igék, aminek következtében például egy alkonyat rögzítése során — a költő életérzésének kifejezéseként — szinte lüktet és hánytorog a táj.

32 Ez a megoldás — leszámítva természetesen a korabeli irodalmi hatásokat — eredendően ösztönös, már-már alkati. Szinte nincsen sor idézetünkben, melyben a verbum valamilyen módon ne jutna szerephez: Hét óra. Nagyot fordult a földkerék, Hűvös szellő bukdácsol a fákon, Virágporos százszínü mezőkön Hollószekéren vágtat az alkony. Halványul a nap vérbe mártott arca, Hunyó szeméből árnyak futnak szerte; Messze kéklő nyugati hegyeken Fekete zászlót lobogtat az este. És kelyhébe olvad aranypírja, Amint földig hajol a láthatáron. Hogy tört sugarait vissza szívja. Aztán sötétre torzul sápadt képe És függönyt terít gyászlepeléből A pirosra mázolt alkonyégre. Talán még Petőfi megszemélyesítései is visszhangzanak itt. Az ugyanaznap megjelent másik szonett, a Reggel című hasonlóképp teli van mozgással: „felnyög a vajúdó sötétség", szárnya „porba hajlik", a fátylat „tépik", a fény „harcot kezd" stb. Ez az ösztönös expresszív dinamizmus fog kiteljesedni aztán az Eposz Wagner maszkjában című kötet klasszikus ritmusú nyitó soraival: Ó élet, ki hátamon hordtam a házam és csúsztam az árkot a gondfa tövén, most nyisson a bánatok árva gubója és nyisson utamra a messze világ. Mert voltam idáig a könnyek igása, ki szántja szemének a drága körét — de lettem a dac, ki az égre dörömböl: megdúlt ige mécsese, tűzteli kín! Kassák ezúttal, úgy tetszik, már tudatában van, milyen kincs rejlik kezében a „megdúlt igével". Ösztönösen megérzett expresszív dinamizmusa, beépülve a hagyományos költői nyelv kontextusába, életrevalónak bizonyul: mikor a fiatal József Attila a két háború közt színre lép, „piros kiáltással" hajítja be a „földszintes múlt apró ablakait".

33