Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)

TANULMÁNYOK - Reisinger János: „Hanem hát ki vált meg engem?" (Babits és a kereszténység; Babits és a katolicizmus)

mal, amely kívül áll a görög-római »vilagirodalom« áramkörén. Egy zsidó nemzeti szellemű irodalommal, melynek főművei az ö Testamentumban maradtak ránk. Mégis ha az Ö és Űj Szövetséget olvasom, egészen külömböző érzésem van: a kettőt nem tudom közös nevezőre hozni. Az Ó Szövetség idegen számomra. A Mózes barbár regéiben, a család és üzlet patriarkális kapcsolataiban, a szerelmi könyvek sűrű érzékiségében, a Jób embertelen türelmében, a próféták dühkitöréseiben, az Istennel való nemzeti viszonyban, a Prédikátor cinikus szkepticizmusában egy magábavonult fajnak zárt és fülledt levegőjét érzem."

39 Sokáig idézhetnénk tovább e fejezetet, s újabb ellentmondásoknak lehetnénk tanúi. így például annak, hogy a Könyvről könyvre cikkeiben a pozitivista valláskritikát túlhaladottnak bélyegző Babits annak eszköztárából kölcsönzi érveit János apostol platonizmusára, Pálnak „hellén gondolatiságára". „Most már Jóbot is meg tudnám írni!", „szent Bibliája lenne verstanom" — ezeket a kijelentéseket is Irodalomtörténetének hátterébe kell illesztenünk.

40 Istenképének meghasadását tehát tekintélyes mértékben ismét katolicizmusa idézte elő. Rá is vonatkozhatna a megjegyzés, melyet Sainte-Beuve mondott Montaigne-ról: amennyire katolikus volt, annyira nem volt keresztény. Mennél inkább a katolikus fölfogást igyekezte magáévá tenni, annál jobban elzárta magát a Szentírás hitétől. Ám ha méltányosak vagyunk, nem feledjük, hogy Babits csak elfogadta az ellentmondásokat s nem Ő idézte elő őket. így is eleget kellett viaskodnia velük, amint tapasztalni fogjuk az akaratszabadság és predesztináció kérdésében. Akaratszabadság és isteni előrelátás; a Rossz kérdése; Isten országa és az örök élet; az Ágoston-tanulmány S ezzel el is érkeztünk a végső nagy kérdésig: megnyilvánul-e vajon valaminő eszkatológia Babits Mihály életművében? Találunk-e benne vallásos értelemben vett célszerűséget? Ha ugyanis nem, az eddigi keresztény jegyek még inkább elvesztik hitelüket. Hiszen a bibliai teleológia szerint Isten megváltási terve az ember üdvözítésében állítja helyre teremtői tervét, melyet a rossz működése már-már megingatni látszott. E teleológia lényege, hogy Isten eredeti célját a bűn sem törhette meg. Isten terve ezután is, ennek ellenére is az üdvözítés, másszóval, hogy a földi életben fölkészítsen egy tökéletes és tiszta életre, szabad akaratukat megnyerve polgárokat toborozzon mennyei birodalma számára. A kereszténység valamennyi tanítása ebben összegződik. A teremtésről, bűnbeesésről, megváltásról szóló kinyilatkoztatás hivatása az örök élet ígéretének megerősítése. Mit találhatunk tehát ebből az evangéliumból Babits Mihály életművében? Fogalmi s tematikus szinten nem sokat. S ez az eddigiek fényében talán nem is meglepő. Inkább az érne váratlanul, ha Babits olykor-olykor félretenné megfontolásait, s végül olyan eszmékből szűrne le tanulságokat, melyeket előzőleg nem vallott. w Babits Mihály: Az európai irodalom története, i. m. 87. 1. 40 Könyvről könyvre. lm.. 136. és 234. 1., Az európai irodalom története. Im., 88. 1., Jób könyvére tett célzását Ascher Oszkár örökítette meg (Uő: A „Húsvét előtt"-től a „Jónás könyvé"-ig, in.: Babits-emlékkönyv. (Szerk. : Illyés Gyula), 1941. 249. 1.) és Rédey Tivadar is megerősítette (Magányos tornyok, csonka várfalak, Magyar Csillag, 1942. I. 43. 1.).