Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)

UTÓSZÓ HELYETT - Németh G. Béla: Mint különös hírmondó (Szerep, vállalás, identifikáció)

rálását is. Elválaszthatatlanul hozzátartozik ez utóbbi az élethez, vállalni kikerülhetetlen kötelesség, de az élet több és egyetemesebb, örökebb és magasabb, nagyszerűbb és fájdalmasabb ennél. i 5. S most térjünk vissza a vers mértékeléséhez. Szándékosan mondjuk ily szokatlan szóval. Mert nem egyszerűen ritmikáról van szó. Hanem egy sokrétű, sokösszetevőjű proporcióról, tagolásról, mértékelésről, amelynek legfontosabb eleme ugyan a versritmus, de ez éppen az egyéb mértékelő tényezőkkel együtt tölti be szerepét. E versnek ritmikájáról beszéltek ezeddig talán a legtöbbet. Mert azt mindenki érezte, hogy e költemény versbeszédének roppant erejű teherbírása, gazdag jelentéshordozó készsége nagyrészt a sajátos versritmus-, verssor-, versmondatkezelés együttesének következménye. Csak Aranynál találkozunk a versbeszédnek ilyen bonyolult s ugyanakkor szinte raffináltan, már-már mutatványosán céltudatos, kiszámítottan célratörő ritmikai, sor- és mondatformáló alakításával. A szótagszám váltakozó, 18-as, 17-es, 16-os, 15-ös, 14-es, 13-as sorok adnak folyton cserélődve egymásnak helyet, bár a 15-ös és 16-os kétségtelenül túlsúlyban van. Semmi előre képzett, öröklött képletet nem követ ez a váltakozás; annál hatásosabban követi viszont nem egyszerűen a beszéd, hanem egyértelműen a versbeszéd közlésjellegét és — feladatát. Nibelungizált sorról Langzeiléről, szabadvers-mértékelésről egyaránt esett említés e költeményről szólván. De jambikus, sőt hangsúlyos meg trochaikus-anapesztikus vegyítésről is. Mindenikről némi okkal, bár nem egyenlő joggal. Nem érdemes az egyes vélekedéseket itt egyenként szemügyre venni; erre itt sem idő, sem hely nincs. Nem érdemes például arról szólni, hogy a nibelungizálás valószínűleg azért nyert a vélemények közt szinte túlsúlyt, mert a Langzeilé-t — amely végülis összefoglaló képletfogalom, képlettípus is — némi félreértéssel azonosították a nibelungizált sorral, illetve leszűkítették arra. Amit viszont valószínűleg K. Simrock újfelnémet átírásainak időmértékes zöngét következetesen érvényesítő eljárása, verselése nyomán emlegetnek nálunk gyakran ott is, ahol valójában nincs, vagy csak kevéssé van szó erről az erős kontúrú és hangzatú formáról. Ha a versjelentést kutatva, ha a vers jelentésre ügyelve olvassuk e költeményt, akkor (nekünk legalább) világosnak tűnik, hogy egy daktilizáló-spondaizáló, sőt egy hexameteres emléket újra meg újra igen határozottan fölsejlető, bár jónéhányszor drasztikusan vissza is fogó, szét is törő kettős tendencia érvényesítéséről van szó. Egy olyan kettős játékról, amely mesteri alkalmazással használja ki a hexameter sugalmának szentesített hagyomány erejét a valódi költőiség sugároztatására; ugyanakkor gondosan ellenáll annak, hogy a simán futó-lüktető hexameter vagy akárcsak a tiszta daktilusi dallam, versmondatlejtés könnyedsége hitelét, erejét vegye, csökkentse az identifikációra törő gondolatfolyam súlyát, jellegét. Nagyon fontos hatásforrása ennek a ritmuskezelésnek, hogy a nagy összefogó, a karakteradó, az identifikációra közelről utaló gesztusok, jelentéstartalmak, kijelentések majd mindig daktilusos fölütésűek, amelyeket azonban — megmaradva ugyan a hexameter hangzatemlékében — spondeuszok súlyosítanak el. Rögtön az első sorban jelen van ez az eljárás: — Mint különös hírmondó, ki nem tud semmi újságot, —