Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)

TANULMÁNYOK - Nemes Nagy Ágnes: Alany és tárgy

sajátos, jellemző, müvekben prezentált önellentmondásait. Az én és a nem-én problematikája aztán, jól tudjuk, korántsem maradt meg kezdeti keretei között, át- meg átszőve századunk száz-meg-száz költői irányzatát különféle színezetekkel. A Rimbaud-i ,,az Én az valaki más"-tól kezdve, bizony nehéz volna az ,,én" helyzetét meghatározni például a szürrealizmusban, ahol az én az én alá merül, vagy az expresszionizmusban, ahol többnyire a ,,mi" pótolja, és így tovább, a példa számos. Az úgynevezett identitás századunkban kiélesedő kérdése ez, amely messze túlnyúlik a költői identitás változandóságain, csak hát a költészetben, a dolog természeténél fogva, szembetűnően mutatkozik. Kétségkívül, van a fiatal Babits tárgyversei mögött valami állandóan érezhető, földtani remegés; forró gejzírekkel szabdalt, titkos mély-rengésekkel átjárt objektivitás ez, amelynek nem szűnő feszültségeit már csak azért is fontos tudomásul vennünk, mert ezek vezetnek át a későbbi Babits-mű értelmezéséhez. Csakhát az sem mindegy: valaki az alkatát, szubjektumát hogyan vetíti át a költészetbe. Egy nyugtalan, tépett érzelem-világ millióféleképpen nyilvánulhat meg a lírában és csöppet sem véletlen, hogy Babitsé egzisztenciális témakörökben, keményre kalapált tárgyiasságban nyilvánul. Mert ez az adekvát megnyilvánulása. Azt mondhatnánk tehát, hogy a fiatal költő — bárhonnan nézzük is — mind idegzete és érdeklődése, mind képességei és szándékai szerint mintegy kijelölt volt egy olyan versmagatartás felépítésére, amelynek igazolása, érvényes birodalma, nem is a múltban, a romantika-előtt-ben terült el, ahol Babits kereste, hanem a jóval későbbi, líra-történeti jövőben. * * * Megpróbálom darabonkint áttekinteni a fiatal Babits néhány versét, mintegy bizonyító anyagként a már elmondottakhoz és elmondandókhoz. Vegyük talán először az Esti kérdést. Mivel a verssel való, nem szűnő foglalatoskodásomat egyszer már írásba is rögzítettem, most régebbi elemzésemből emelem át, ami idetartozik. ,,Ez az ötvenhárom soros mű egyetlen mondat. A végén sorakozó kérdőmondatok is karonfogva — a babitsi helyesírás szerint kisbetűvel — következnek egymás után, hiszen egyetlen alapkérdésnek csupán a változatai. Ez a hoszszú versmondat önmagában is bravúr, a fiatal Babits becsvágya szerint való, s már önmagában is elárul valamit a versről. Azt, hogy egyetlen gondolatért született, a „miért élünk" kérdéséért, egy célja, egy középpontja van, s ezt már a vers nyelvtani megjelenésével is ábrázolja. Midőn az est, e lágyan takaró, fekete, sima bársonytakaró kezdődik a nagy mondat, s utána hosszú sorokon át nem is következik más, mint az este leírása, a díszes és gyöngéd részletek halmozása, a dajka kép, az egyenesen álló fűszálak és a csorbítatlan lepke-zománc, s csak a vers élén álló midőn figyelmeztet arra, hogy egy mellékmondatban járunk. Az ötvenháromsoros versmondat tagolását a költő három ilyen apró határozóra bízta: midőn, olyankor, ott. Ez a három, szinte észrevétlen vezető játékoztat el bennünket a versben, s teszi áttekinthetővé sűrűségét. Olyankor (vagyis este) bárhol járj a nagyvilágban — így kapcsolódik a második rész az elsőhöz. S ettől kezdve úgy szélesedik ki a vers, mintha egy