Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)

DOKUMENTUMOK - Sőtér István: Babits Mihály 1883—1941

sorsát. Ma már alig akarjuk elhinni, hogy igazi magyar lehet az is, aki Nyugat felé fordítja tszemét, pedig egész történelmünk és irodalmunk története Babits magatartását igazolja. Csaknem ezer éven át igyekezett belekapcsolódni Európába a magyar szellem — de Babitsnak már azokra a veszedelmekre kell figyelmeztetnie bennünket, melyekkel egy sértődött, durva szakítás járna. Ez a tiszta, könyörtelenül éles szellem nem hitt a barbár misztikában: turáni álom helyett Dantét állította elénk, mítosz helyett a keresztény — tehát európai — gondolat és szemlélet fényes körei felé ragadott magával. Vannak, akik nagyon is k'észék az érvvel, hogy Babits Európája régóta nem létezik. Azt hisszük mégis, Szent Ágoston, Dante, Kant, Goethe Európája — mely Babitsé egyúttal — még mindig szilárdabban áll, mint akármilyen földi hatalom. S ha valóban elvesztettük volna már ezt az Európát, nem lehet égetőbb feladatunk, mint igyekezni, megtalálni ismét a felé vezető ösvényeket. A magyarság előtt Babitsnak és nemzedékének példája megmutatja majd, hogyan lehetünk egyszerre magyarok és európaiak. Idővel Babits irodalmi öröksége bizonyára fontosabb lesz, mint az a nevelő hatás, amelyről imént szólottunk. A művek igazi élete most kezdődik majd csupán s bizonyára eljön az az idő, midőn új jelentőséget nyer a Halálfiai, ez a korát megelőző s eléggé mindeddig nem méltányolt regény. A magyar próza egyszer bizonyára felnő odáig, hogy Babits regényeinek és novelláinak fanyar játékossága, különös tárgyilagossága ugyanolyan ösztönző erővel bír majd, mint ma a tündéribb, de könnyebben elérhető Krúdy varázslata. Korunk talán az esszéistát tisztelte benne leginkább, teljes életművéhez csak egy irodalmilag iskolázottabb nemzedék tud majd több haszon és tanulság reményében hozzányúlni. Öröksége addig is itt marad, vádolón és ösztönzőn, akár az Adyé, hogy pártok és érdekek marakodjanak fölötte, vagy akár feledésbe is boruljon egy időre, a boldogabb és diadalmasabb feltámadás reményében, mely bizonnyal nem fog soká váratni magára. Hisz ami romlandó volt benne, azt mága ismerte fel legelőször: ifjonti, kereső hevét, modorosságig merészkedő játékait sohasem szégyellte, nem is igyekezett később se eltagadni, az önmagán aratott diadal azonban kritikusi működésben kísértett vissza paradox módon: a zsúfoltságot, a fülledt gazdagságot épp ő ítélte el mindég, akinek fiatalkori írásai főként színpo'mpájukkal, sőt bizarrságukkal hatottak. De talán igaza is volt, amidőn a kipróbált veszélyektől másokat igyekezett megóvni. A klasszikus formát ugyanúgy megtalálta, mint Kosztolányi. Hiába állítja magát szembe fiatalkorának nagy barátjával: vérmérsékletük különbözött egymástól, de pályájukon lehetetlen nem észrevenni (Valami testvéri párhuzamosságot. Az Esti Kornél írója talán csak látszólag volt könnyedébb: Babits könyörtelenül meg tudott válni mindentől amit művében elavultnak, megfakultnak érzett. Csodálatos, mennyire friss volt mindig ez a szellem, mily könnyen le tudott számolni tévedéseivel. Mohón szívta magába az újat, szívesen gazdagította vagyonát s lett, ha kellett, tanítványainak tanítványa. Ez a lankadatlan éberség tette őt poéta doctussá, ez avatta örök Tanulóvá a nagy Tanítót. Hogy példája milyen megtermékenyítő volt már életében is, azt leginkább a nemzedék mutatja, mely árnyékában nőtt fel. ö volt az, aki felfedezte az új népies irodalmat, s akik szemére vetik, hogy irodalomtörténetében nem jutott hely a primitív, népi eposzoknak, ne feledkezzenek meg a lelkesedésről, mellyel Illyés Gyulát fogadta. A Három öreg költőjében Babits azzal a ha-