Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)
DOKUMENTUMOK - Babits irodalomelméletének öt egyetemi előadása Szabó Lőrinc lejegyzésében (1919. május 7., 8., 12., 14. és 15.)
becsüli, s a nyers élményt tekinti a világ fő alkotórészének. Mint ahogy a XVII. századbeli költő lehetetlen, hogy észre vette volna az érzés legfinomabb árnyalatait, vagy ha észre is vette, lehet hogy azt mondta, hogy nem fontosak, de a mai költő, ki detronizálja az észt, egészen más dolgot fog fontosnak tartani: fontos és jelentős szellemi mozzanatot lát érzelmeinek legapróbb, ésszerűtlen és ki nem fejezhető hullámzásában. Ha tehát a világnézet fontos tényező az irodalom változásában, az a kérdésünk, hogy lehet megmondani pontosan mi a világnézet? Nem a filozófia gondolata! Ez csak egyik jelentkezése a világnézetnek, mely mélyebben rejlik. Egészen közel fekhet a dolog ahhoz, hogy valami hangulatfélének nevezzük. Ez lehet az a bizonyos szemüveg, amivel az ember a világot nézi, amely rózsaszínű vagy fekete szemüveg, mely a világnak minden részét más színűvé teszi szemünkben, az egyik tényt kiemeli, a másikat eltompítja. Hogy nyomozható ki ez a világnézet az irodalomban? Vajon mindig csak úgy, hogy a XIX. század első felének pesszimista irodalmában nyilvánvaló, hogy fekete szemüveg van? A tények sokkal komplikáltabbak. A világnézetet rendszerint nem lehet egy mondattal kifejezni, annyira hangulati dolog, amit nagyon jól kifejezhet egy költői alkotás, amit nagyon jól megérezhetek egy versben, de egy mondatban szárazon kimondani nem lehet, mert nem gondolatok mondják ki a világnézetet, hanem főleg a gondolatok, eszmék ritmusa. A legeklatánsabb ténye az egész irodalomtörténetnek erre: a régi és modern líra különbsége. Most nem a hipermodern íróról beszélek, hanem arról, ami kezdődik a romantikus korban, a XIX. század elején, sőt talán valamivel előbbre vezethetnénk gyökerét vissza, Rousseau-ig. Ezzel szemben tehát a lírában — és a líra alatt nemcsak a verseket, inkább a magas költészet attitűdjét értjük az élettel szemben —, melynek a fő jellemvonása, hogy nem elégszik meg az élmény közlésével a költő (itt jelzem, a félreértések eloszlatására megjegyzem, hogy már az élmény kifejezésében is van világnézeti közlés, tehát az előbbi irodalom is képes a világnézetnek élményszerűségét kifejezni), de mondom, a magas költészetben a stilizálás abban áll, hogy nem tisztán ezeket az élményeket adják a költők, hanem felgazdagítják az élményeket a saját, hozzájuk fűződő asszociációikkal, és ebben, tehát annak a stilisztikai alakzatnak a formateremtésében, mely a legjellemzőbb a magas költészetre, ebben hasonlítanak. Űgyhogy a költő — az, aki a közlendő nyers élményét ki akarja fejezni — ezt mindig a saját lelkével gazdagítja fel, a saját asszociációit teszi egy-egy élményhez, [s ehhez] egy másik élménye fog tapadni, mint a guruló lavinához, ezt már mondtuk, hozzátapad a talajból valami. Tehát minden élményhez hozzátapad egy másik élmény, és ez a régi költészetben a hasonlat formájában történik legtöbbnyire. Hogy típust egyet említsek, csak négy sort olvasok fel Batsányitól, aki a romanticizmus előtti íróknak is gyakori jelét adja, Az európai hadakozásokra című verséből. 21 Felkelnek a népek békesség öléről, Hogy egymást elverjék hazajok földjéről. Mint az éhes medvék hideg barlangjukból, Oly dühös haraggal törnek ki honnyokból, 1 Szabó Lőrinc a versrészleteket is gyorsírással jegyezte le, az első sorokat teljesen leírta, a továbbiakban gyakran csak a kezdő szavát tüntette fel. Mi a szövegben a kiegészített, pontosított idézeteket közöljük.
