Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)
DOKUMENTUMOK - Babits irodalomelméletének öt egyetemi előadása Szabó Lőrinc lejegyzésében (1919. május 7., 8., 12., 14. és 15.)
benyomásokat, amelyeket közölnek. Vajon ezek a szavak nem voltak meg a régi írók palettáján is? Bizony megvoltak, hiszen az élmények nem változtak, más is átélhette ezeket a dolgokat, például éppen Adyból említve egy példát (és ahhoz, hogy a madarak keretén belül maradjak), azokat a zord, nagyvonalú költeményekben szereplő madarakat, melyeket Adynál annyiszor hallhatunk, a varjakat, sirályokat, seregélyeket, ezeket a nem a költészetbe beidegzett madarakat kétségkívül nem Ady látta először a magyar tájon. Miért az ő költészetében jelenik meg először? Mert az ő kifejeznivalójának volt szüksége rá. Hiába látta a magyar falvainknak eme jellegzetes madarait, a régi, az Ady előtti költő, ő megmaradt a hagyományos költői-madártannál, mert az ő érzésének nem kellett új élményanyag, amivel azokat közölje. Az élményanyag tehát eszköz, nem az a fontos, hogy a költő mit lát maga körül, hanem, hogy mit akar kifejezni, ha ez már megérett benne, akkor élményeit fogja újjászülni, s az élmény az eszközt, amivel azt kifejezheti. 1919. május 14. Azt láttuk a múlt alkalommal, azt a mozgató erőt, amely az irodalom változásait — és éppen azt, ami a leglényegesebb az irodalomban — alkotja, amely — mert ez változó és változtatható dolog —, tehát azt a mozgatóerőt, mely mozgatja az irodalmat, nem kereshetjük tisztán a miliő változásaiban, sem az egyes ember külső életfolyásának változásaiban, sem pedig a közös miliő nagy változásaiban, amelyeket politikai változások hoztak létre. Ez más szóval azt jelenti, hogyha Taine elméletét végső konzekvenciáihoz elfinomítjuk, akkor a változás oka nem lehet tisztán egy külső élményben, mert az élmények bármilyen természetűek és bármilyen nagy számban adódnak, nem képesek arra, hogy az irodalmat befolyásolják, akár a magas írói alkotást, akár az egész kor irodalmát. Maguk az élmények önmagukban nem befolyásolhatják — hogy az írónak milyen élményei vannak, teljesen mellékes —, hogy kitűnő művek jönnek-e létre vagy sem. Magyarországon egészen sűrűn éltek emberek, nagy költők, nagy lírikusok, mint pl. Vörösmarty, akinek ugyanis nagy élményei nem voltak, máskor egész közömbös és sablon irodalmat csinál a legváltozatosabb és legnagyobb számmal adódó élményeket kapó ember. Tehát ez teljesen mellékes tényező az irodalomban. Hanem egy más tényező szabja meg az irodalom változásait. Itt a másik tényező — ez első gondolatunk, hogy így fejezzem ki — nem az élményben keresendő, hanem a figyelemben, amely éppen bizonyos élmények felé irányul. Azért mert egész világos, hogyha az élmények nem ható tényezők is, és ha az irodalom tudósa nem elégedhet is meg az élmények felkutatásával, azért nem független az élménytől az írói alkotás. Kérdés tehát az, hogy miért éppen az az élményanyag van benne, és az irodalom lényeges változatait az az ok fogja nekünk feltárni, amely ok a figyelmet éppen közös élmények felé irányítja. Láttuk, hogy bizonyos képzetek az irodalom egyik korában nem szerepelnek az irodalmi művekben. (Pl. láttuk a múltkor azon madarak példáiban, amelyeket a magyar irodalomban, a lírai költészetében Ady olykor alkalmaz, mint a lírai költészet képzet-kincsének, képzet-raktárának bútorát.) Mi az oka, hogy az egyik korban, mikor ezek a képzetek éppúgy megvoltak, ezek felé nem fordult a figyelem, a másik korban pedig egyszerre felfedezi az egyik költő — de
