Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)

DOKUMENTUMOK - Babits irodalomelméletének öt egyetemi előadása Szabó Lőrinc lejegyzésében (1919. május 7., 8., 12., 14. és 15.)

tudományunk általános felosztása magában rejt, s mint a következő lépcsőfokot jelezhetjük — tudniillik akkor arra a kérdésre kötelez: mi a változás oka? Mi determinálja azt, hogy most egy változás következik be, egy új korszak következik az irodalomban, hogy most új dolog jelenik meg, mert hiszen minden felosztásunk csak azon alapulhat, hogy ilyenként az irodalomban új dolgok jelennének meg, mi tehát ennek az új áramlatnak oka? Az irodalmat tehát nem lehet statikusan osztályozni, csak dialektikusan, mozgó valaminek tekintve. A kérdés tehát továbbra az: mi az az erő, ami mozgathatja? Hogyan történik az, hogy az irodalom nem mindig ugyanaz, nem előre megszervezett műfajok vannak, amelyek mindig változatlanok, megvannak és szabályszerűen ezekben a műfajokban dolgoznak az írók, hanem új műfajok támadnak? Valami erőnek, mozgatóerőnek kell lenni. Ha az erőt keressük, akkor elsősorban arra gondolhatna valaki, hogy — minthogy az irodalom társadalmi jelenség, tehát közel fekszik az a feltevés —, hogy a társadalmi változás, a politikai változások azok, amelyek létrehoznak egy új áramlatot az irodalomban. Ha megnézzük azonban az irodalomtörténetet, azt fogjuk látni, hogy nem így van. A legnagyobb társadalmi átalakulás néha alig van hatással az irodalomra. Hivatkozzunk csak a francia forradalom példájára. Madame de Staël De la littérature*'

1 című művében azt írta közvetlen a francia forradalom után. hogy most az irodalomnak egész új átalakulása várható, mert a forradalom annyira átalakította az egész közszellemet, hogy ezek a felszabadult érzelmek most az irodalmat is fel fogják szabadítani. Tehát Madame de Staël a forradalom egészétől várta az irodalom újjáalakítását. És mi történt? Az történt, hogy a francia irodalom — mely hozzá a legközelebb állt, amennyiben a forradalom részéről forradalmi szellemű emberek művelték — teljességgel stagnált: azok a drámák, művek, amelyeket a forradalmi ifjúság termelt, szolgai utánzásai voltak a régi műfajoknak, formáknak, a XVIII. század örökségének. Az irodalomnak egy nagy megújhodása közvetve következett be, de ezt éppen ellenkezőleg azok [hozták] akik nosztalgiát éreztek a régi iránt, a reakciósok: Chateaubriand. A romantika, mely nemcsak a francia, hanem az egész Európa irodalmát átalakította, ez tulajdonképpen egy politikai reakció volt, a középkori hangulatba, a régi dolgokba való visszavágyásnak, s természetesen nemzeti és etnográfiai különválásokba való visszavágyásnak, s nem a forradalomnak [az irányzata volt]. A forradalom tehát irodalmilag további átalakulást nem sokat hozott. Ez a jelenség csak egyike a jelenségeknek, amit Párizs lendülete felhoz, látjuk, hogy a nagy társadalmi átalakulások nem okvetlenül jelentenek nagy irodalmi átalakulásokat. Miben lehet tehát keresni az irodalmi átalakulás okát? Először is gondolhatunk arra, hogy a miliő változása, az új környezet az, amely átalakítaná az irodalmat is. De hiszen ez ugyanarra mehet ki, mert akkor a társadalmi forradalmak is megtennék ezt, mert azok is teremtenek új miliőt. Igaz, hogy ez az átalakulás megtörtént, de rendkívül lassan. Egy triviális példát hoztam fel akkor, amikor említettem, hogy az amerikai irodalomban mennyire megmaradtak azok a madarak, amelyek az angol költészetet nagyonis jellemzik, pedig az amerikai madárvilág egészen más, és a csalogányt, pacsirtát nem is ismerik. Hosszú évek generációja kellett, amíg az új miliő meglátszott az új irodalom14 Mme de Staël: De la littéreture considérée dans ses rapports avec les institutions sociales. (1800.)