Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)
TANULMÁNYOK - Mikó Krisztina: A nemzedéki kérdés vitája (Kettős portré Babitsról és Halász Gáborról)
Babitstól Babusig A nemzedéki kérdés vitájától kezdődően fordulat következik be Halász Gábor — s közvetítésével az esszéíró nemzedék — Babits-értékelésében. Halász legközelebb 1938-ban, Babits Ezüstkor című tanulmánygyűjteménye kapcsán ír a költőről. Az európai irodalom történetének értékeléséhez viszonyított hangváltását saját alkotói kiteljesedése motiválja. A pályakezdő esszéíró ugyanis a Sainte-Beuve és Babits kettős örökségét szublimáló irodalmi portrét tekintette elsődleges kifejezési formájának. Műfajdefiníciója, mely szerint ,,a portré középpontja az élő személy, állandó háttere a mű", 21 lényegében Babitshoz hasonló sziget-építésének szándékát bizonyítaná, ha módszere elődeihez hasonlóan nem fordulna visszájára a kezén. Hiszen már Sainte-Beuve esetében is lejátszódott ez az alkotói célkitűzéstől független folyamat. írásai ugyanis, bár elsősorban a belső világ intim-lélektani elemzésére törekedtek, mégis bemutatták a kort s a kört egyszerre tükröző társas, azaz társadalmi életet. Pályája kezdetén hiába jelentette ki tehát Halász Gábor, hogy ,,a kor magánügy", Sainte-Beuve és Babits együttes példája, sőt a magyar irodalom örökségéből a Kemény Zsigmondé is azt bizonyították, hogy bár a portré középpontjában valóban az élő személy áll, de nem kiragadva, hanem kora társadalmi összetevőibe helyezve. Halász Gábor nagy lélekelemző portréi Berzsenyiről (1927), Kazinczyról (1931), Széchenyiről (1934) és Bessenyeiről (1936) is bizonyították ezt, sőt még ennél többet is. Azt ugyanis, hogy az alkotó személyiség műveinek közvetítésével végzett analízis törvényszerűvé tesz egy jelentős, a társadalmi viszonyok elemzéséből következő fordulatot, melyet a történeti összegzés szándéka — Macaulay és Taine közvetítésével — tablónak nevez. Ez a tabló Halász Gábor meghatározása szerint egyszerre utal az időre, amelyben, s a környezetre, ahol a vizsgált jelenség él, azaz „az élet zsúfoltságát, áldott sokféleségét próbálja a maga eszközeivel felidézni". 22 Munkásságában a felvilágosodástól a XIX. század „kétségbeesett felvilágosodásáig" vezető úton érhető tetten ez a tudatos kibővülés. A múltat bevalló megismerés és megértés szándéka vezette e korok és magatartásformák kapcsolatát kutató fordulathoz. Portréiban olyan nagy magányos egyéniségek műveit elemezte, akik a saját korában újra és egyre sürgetőbben felmerülő nemzeti önismeret kérdéseinek érzékeltetésére is alkalmasak voltak. Berzsenyi, Dániel prófétaként „látta a látomást", Kazinczy „az ideál szolgálatában nem ismert megalkuvást", Széchenyi muszáj-Prófétaként váltotta meg népét, Bessenyei „magán szánakozva, a világon nevetve", keserűen halt meg. Etikai tartásuk azonban változatlan maradt. Azonos történelmi helyzetkép: a felfelé ívelést követő életmeghatározó törés, két reformnemzedék törése vezette el Halászt a korszakváltás, a kötelességteljesítés nemzedéke, rajtuk keresztül pedig Babits most már esszéíróként is tudatos megértéséhez. A történelmi hatóerők analíziséből kivillanó személyiségrajz-sorozatot 1937ben a magyar századvégről kezdte meg, jelezve azt a fordulatot, mely az Ezüstkor-kötet alapján végzett értékrend-átcsoportosításához vezetett. Halász Gábor értelmezésében így lett az Ezüstkor kötetegészként Babits egyik legjelentősebb ars poeticájává. A háború előtti utolsó békeév különös jelentőséget adott annak az újra átgondolásnak, mely a Babits-életmű periodizációjának lényegét abban látta, hogy az „Nem az életre tanít, hanem az élet 21 Halász Gábor: Irodalomtörténet és kritika. (1933) In: Válogatott írásai. 112. 1. '-- Halász Gábor: Portré és tabló. (1942) In: Válogatott írásai. 648. 1.
