Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)

TANULMÁNYOK - Mikó Krisztina: A nemzedéki kérdés vitája (Kettős portré Babitsról és Halász Gáborról)

A „kiegyezésre" való végső kísérletként pedig 1932-ben Üj Anthológia címmel vállalja fiatal költők száz legszebb versének kötetbe szerkesztését és bemutatását. Ez a munka nem kevés áldozatot követelt az új klasszicizmus eszményét valló mestertől, s gesztusának jelentőségét csak nyomatékosítja az a tény, hogy a kötet — első kísérletként — a legkülönbözőbb irányzatokhoz tartozó fiatalok „népfrontját" teremtette meg. Mert itt és most Babits egyetlen vezérelve az új nemzedék önállóságának bizonyítása volt, hiszen „Költők ők mind, azaz királyok a maguk birodalmában; szuverének, mint szabad országok fejedelmei."

14 Azaz — az összefogás minden szándéka ellenére is tudta Babits, hogy a fiatalok „muszáj-Prófétaként" vállalt maga köré gyűjtésén túlhaladt az idő. Űj klasszicizmusának „objektiválódását" ugyanis nem ő maga, hanem a munkásságát kritikai módszerrel elemző esszéírók vették észre. Számukra azonban — újra csak a költői ideálok helycseréjét bizonyítandó — az a természetes, amit mesterük kényszerűséggel vállalt: hogy a költők „A dús tenyészet helyébe tudatos aszkézissel az egyszerűséget, az érzések alakváltása helyébe az akarat őszinteségét ültették. Hosszú idő után a költőnek újra célja volt a verssel."

15 Babits célja, a mívesség tudatformáló szerepének az „elboruló, barbár élet hősies oázisává" avatása tehát az eddig látensen zajló nemzedéki vitát végül is nyílt konfrontálódáshoz vezeti. A nemzedéki kérdés vitája Utaltunk már arra, s az előzmények alapján talán természetes is, hogy a sokszor emlegetett nyílt nemzedéki konfrontációt teoretikus szinten mindig a Babits magatartásformáját példaként tisztelő esszétípusán felnövő, értékőrzésével azonosuló par excellence kritikus Halász Gábor fogalmazza meg. E hosszú ideig látens vita folyamatát, s a Babitshoz való viszony mérföldköveit — noha a róla szóló tanulmányok Halász Gábor életművében 1928-tól 1944-ig terjedő sort alkotnak — Az európai irodalom története ürügyén „robbanó" vitacikk mellett a költőről 1933-ban, ötvenedik születésnapja, s Versenyt az esztendőkkel című kötetének megjelenése ürügyén alkotott pályaképe jelöli ki. Kettejük azonos gyökerű, homo morális magatartása alapján törvényszerű, hogy Halász Gábor számára minden vitája ellenére példa volt a babitsi életút, a szellemi erőket összpontosítani tudó író, aki az első világháborút követő zavaros esztendőkben először tekintett tudatosan Európa felé, a műveltség szerepét hangsúlyozva a humánum megőrzése, majd megmentése, az európai irodalom és kultúra integrálódása érdekében. Ez vezeti a lírikus portréjának lehelletfinom, s lényegében máig helytálló megrajzolásához is. A korszerűséget, az alkalmazkodást és az örökségvállalást tekintve a lírikusi kiteljesedéshez vezető út legfontosabb állomásainak, A három Babits-arc az értékelések sorában először utal ízlésformák különbsége helyett azokra a történelmi korokra, melyek a három összetevő sorrendiségét az életmű adott szakaszában meghatározzák. Ez az oka annak, hogy az elemző esszéírói koncepció a fin du siècle és az új század első évtizede „társadalomjavító törekvéseiből" eredezteti a valóság egzotikumát kereső első Babits-kötetek születését és problémait Babits Mihály: Üj nemzedék. In: Esszék, tanulmányok II. k. 376. 1. 13 Halász Gábor: A líra ellenforradalma. Nyugat, 1937. I. 294. 1.