Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)

TANULMÁNYOK - Mikó Krisztina: A nemzedéki kérdés vitája (Kettős portré Babitsról és Halász Gáborról)

Hogy Babitsnak mennyire fájhatott ez a „kirohanás", azt nemcsak válaszának keserű-rendreutasító hangvétele bizonyítja, hanem az a tény is, hogy az első nemzedéki filippikát követően hónapokkal később, s szinte összefoglalva annak alaptételeit, visszatért rá egyik legmeghittebb barátjához, Szilasi Vilmoshoz írott magánlevelében. A „magát emésztő" Babits hangja szólalt meg itt, A vén kötéltáncosé, aki, bár „kilesték titkát", Zarathustra által megjelenített elődjéhez hasonlóan „tette hivatásává a veszedelmet".

3 Babits Mihályt, akinek minden sokműfaj úsága ellenére is elsődleges kifejezési formája a líra maradt, mindig és minden körülmények között a másik költő érdekelte elsősorban. Azonnal észrevette tehát az új nemzedék költői ideáljainak az övéihez viszonyított helycseréjét. Erről szólt már a „fiatalok" első nyílt támadásának esztendejében, 1923-ban is, Szabó Lőrinc Föld, erdő, isten című első verseskötete ürügyén/

1 a „magyar Parnasszus" új erők általi „felverésére" várva. Mert a most meglévő „erők" számára a léleknek „a Cél általi hámba fogását" a higgadt, már-már tudományos fölényt, a „nyugodt és bölcs kiábrándulást" igazolta az ő érzelmeinek lázadása ellenében. Babits nem tehetett mást, mint hogy folyamatkezdő versét, A vén kötéltáncost követően újra és újra hitet tett nemzedéke, az Ady-nemzedék költői ideái mellett, egyelőre még „Ady utáni csöndnek" minősítve a fiatalok pályakezdő lépéseit. A „veszedelem" hivatássá tételét azonban egyre több művében fogalmazta újra: A vén kötéltáncost a Nyugatban követő Régen elzengtek Sappho napjai című, s a líra haláláról először valló versében éppúgy, mint a következő esztendőben megjelenő, csalódottságát bizonyító programkötetében, a Sziget és tengerben, vallomás helyetti hitvallásként örökkék ég a felhők mögött című cikkét közölve újra bevezetőül. Valóságos kihívása volt ez a költői ideálok konfrontálódása okán kipattant ellentétek tovább mélyülésének, a nemzedéki vita újra fellángolásának, majd A líra — azaz számára a szépen megírt vers — halálát bizonyító tetőzésének. És emögött már nemcsak költők, hanem teoretikusok is állnak, köztük is elsősorban az a Halász Gábor, akivel Babits tíz esztendővel későbbi harcát vívja meg. A „líra halálával" csaknem egy időben ugyanis a fiatalok más műfajokban is megkezdték önmaguk próbára tevését. És „kisajátították" maguknak a magyar irodalom szándékában elméleti, megvalósításában szépirodalmi ihletésű, örökségét tekintve pedig lírai-morális alapállású válságműfaját: a nemzedékformáló irodalmi esszét. Művelői pedig Babits költői magatartását tisztelve, sőt esszétípusát is alkalmazva elsőként örökséget adó elődjüket támadták meg, aki a költői ideálok helycseréje okán születő válságát dokumentáló kötetét követően végérvényesen és évekre meghatározóan tisztázta esztétikai minőségrendszerét Új klasszicizmus felé (1925) című tanulmányában, elsőként jelölve meg kora új emberideáljaként —- a boxbajnokot. A választás etikai felelősségét hangsúlyozva tett hitet a megújult oltár: az új klasszicizmus előtt: „Büszke daccal fordítva hátat a Kornak, alkotásokba menekülünk, melyeknek igazsága mélyebb, mint a Kor változó igazságai."

5 Innen az európai szellem egységét bizonyító babitsi koncepció, mely a költő minden teoretikus írásának, így európai irodalomtörténetének is esztétikai vezér• Vö. Rába György: Babits Mihály költészete. Bp.. 1981. 35. 1. 4 Babits Mihály: Egy fiatal költő. (1923) In: Esszék, tanulmányok (Szerk.: Belia György) Bp., 1978. T. k. 757—759. 1. 5 Babits Mihály: Üj klasszicizmus felé. (1925) In: Esszék, tanulmányok II. k. 137. 1. 216