Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)

TANULMÁNYOK - Kabdebó Lóránt: A költő és egy szerkesztő (Babits és Balogh József kapcsolata)

felfogásnak, mely szeret kitessékelni az irodalomból mindent, ami ,nemzetközi', a középkori latin himnuszköltés a legékesebben szóló cáfolata. E szent költészet szellemében nyoma sincs annak a modern, kicsinyes, bezárkózó és földhöztapadt szellemiránynak, mely még a szellem szárnyalásának legszentebb célját is egyes emberkapcsolatok földi érdekeinek és múlandó dicsőségének reprezentálásában jelöli meg. Ez valóságos nemzetközi költészet, fölül a nemzeteken s azok földies aspirációin. Itt az emberiség legmagasabb, minden lélekkel közös aspirációi zengenek! Nemzetközi, azaz inkább nemzetfölötti irodalom — másszóval katolikus. S még nyelve is egy holt nyelv, mely az élő nemzetek egyikének nyelvével sem azonos." Idáig egybecseng ez Az írástudók árulása című vitairatban kifejtettekkel. Az érdekek (nacionális és osztályszempontú) hangsúlyozásával szemben a változtathatatlan örök igazság keresése az eszménye. Ennek volt megtestesítője a Kincsestár-füzetben Dante is: ,,Az Ember leglényegesebb mondanivalói, legmagasabb álmai és aspirációi is éppoly örök érvényűek, és éppoly magas mozdulatlanságban állnak a fejlődő és változó világ fölött, mint a csillagok. Hogy úgy mondjuk, az Emberiség vallása is változatlan, és kívül esik a fejlődésen. Ennek a vallásnak nagy papja Dante. Igazi általános, katolikus vallás: s költője nemcsak egyházához való hűségében, hanem ebben a magasabb értelemben is katolikus költő. Ma, a nagy háború korszakában, mikor az emberiség messzebbre távolodott ennek az ő örök vallásának vezető csillagától, mint valaha, véresen aktuálisnak lehet mondani azt a költőt, aki egy nyugtalan és erőszakos korban a Békének, egy végletekig szétszakadozott, apró, harcos államokra bomlott nép között az emberi Egységnek prófétája és bajnoka volt." Balogh ezt a költőt-írót segíti újabb olvasókhoz. Azt a költőt, aki ,,a balkáni ízű kicsinyesség" helyett ezt az européer katolikumot hirdeti meg. És ennek az elvnek Babits nemcsak a publicisztikus ihletésű bevezető fejezetben, de magában a főszövegben is hangot ad: Dante De Monarchia című művéről írja: ,,De több ez a könyv korhoz és helyhez kötött tendenciózus röpiratnál: hatalmas lépése a költőnek — és az emberi léleknek — a Béke és Egység szent gondolata felé, mely soha jobban nem izgatott bennünket mint manap. Dante Monarchiája avulhatatlan politikai utópia, örök álom a világ .egybeolvadásáról, az ember testvériségéről." Ez az ami „szervesen nőtt ki a középkor keresztény életnézetéből, s mégis a 20. század távol reményei felé ível". Ez lesz a főszöveg egyetlen, látszólag publicisztikus ihletésű aktualizálása. De a folytatás olvastán a publicisztikus jelzőt vissza is kell vonnunk, hisz ez csak bevezetés az utána következő gondolathoz, amely a Ko?nédia-elemzés — és így az egész Dante-élet — summázata, illetőleg a Daníe-füzet kristályosodási pontja. Itt a költő-gondolkodó esszében eljut ez évek belső meditációinak egyesítéséig: szemérmes lírai személyességig izzítja az aktualizálást szövegében: „Mint anynyiunkat, őt is a szerencsétlenség ösztökéje térítette lelkének igazi útjára. Amint élete nagy reményeit egymásután veszni látta, lassankint megértett mindent. Most meglátta életének döntő nagy hibáját: hogy elfeledhette Beatricét, az Égből jött misztikus Sugarat, akiben egyedül találhatott szíve üdvöt és megváltást! Megértette, hogy az ember hiába küzd a maga elszakadt és csip-csup erejével és tudományával: ahhoz, hogy ős célját elérhesse, nyugalmát meglelhesse, hogy hazataláljon, segítség kell, egy sugár az Istentől, amaz ősi Lénytől, akiben szeretettel egyesül mindaz, mit itt a földön szerte elegyülni látunk, akiben minden ellentétek megoldáshoz jutnak. Segítő Sugár kell, nevezzük e Sugarat Vallásnak, Malasztnak, Beatricének, akárminek! Belátta, hogy az ember