Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)

TANULMÁNYOK - Csaplár Ferenc: Babits és Kassák. Függelék: Babits Mihály: Válasz Kassák Lajosnak és Császár Elemérnek

olvasása után is „idegen maradt" számára a fiatal Babits költészete. Ugyanakkor hozzáfűzi, hogy mégsem tudott „közömbösen elfordulni" tőle, hogy „valami megmagyarázhatatlan, ingerlő különösséget" érzékelt benne. Később „néha egy-egy sorra vagy szóra" talált, ami „közvetlenül megérintette". Ügy emlékszik, hogy végül a ritmus vezette el Babits megértéséhez. „Mégis a ritmus volt az — írja

3 — ami ízelítőt adott Babits ellentétekben gazdag művészetéből. A Theosophikus énekek második része nemcsak hogy felfigyeltetett magára, hanem belém is szívódott, úgy megtelített, ahogyan csak a művészi alkotás kozmikus valósága telíti meg az embert. A vers monoton ritmusa, bizonyos szavak kapalácsütésként hangzó ismétlődése ott keringett az ereimben, és bekopogtatott az eszembe. A megfogott ritmus tovább élt és dolgozott bennem, és a sorok értelme mint valami nehéz illatú, mély violaszínű virágbokor nyílott ki előttem. Még ma is visszaérzem az azonosulás izgalmas és mégis megnyugtató pillanatát." A fiatal Babits költészete végül is sokkal közvetlenebb és mélyebb hatással volt rá, mint erre az Egy ember élete vagy az 1938-ban írott tanulmány alapján következtetni lehetne. Babits nevezetes programversei, az In Horatium és az Óda a bűnhöz, melyek 1909 tavaszán A Holnap új versei című antológiában majd pár hét múlva a Levelek Iris koszorújából című kötetben kerültek a nyilvánosság elé, a megszokottal való szembefordulásra, az úttörés vállalására bátorították. E két Babits-vers megjelenése után szinte rögtön ő is megírta a művészi bátorságot, a régivel szembeni lázadást a bűn alakjában megjelenítő és dicsőítő, a tunyaságot elmarasztaló versét Luciferhez címmel. A Babits programverseiben dicsőített magatartáselvek később az avantgardista Kassák szépirodalmi, mozgalomszervezői, majd képzőművészeti tevékenységének legfőbb jellemzőivé váltak. Az In Horatiumhan megénekelt „soha-meg-nem-elégedés" a hatás és emlékezés bonyolult folyamatainak eredményeképp felbukkan Kassák egyik legfontosabb elméleti megnyilatkozásában, az 1915. december 3-án a Galilei Körben tartott Szintetikus irodalom című előadásában: „Minket nem a szomorúság csókolt homlokon, hanem a soha meg nem elégedés kergeti a vérünk!'"

1 Az In Horatium másik gondolati eleme, az állandó mozgás, változás eszménye szintén beépült Kassák e nevezetes előadásába s ezzel voltaképp a magyar avantgárdé mozgalom programjába: „Mozgást akarunk, ami mindent mozgat! Mozgást akarunk, ami egy biztos centrum felé mozog!"

5 Az In Horatiumból tovább öröklődött Kassák előadásába a mozdulatlanság, a fejlődni, küzdeni nem tudás költői elmarasztalása is. Babits versében a következőket olvashatjuk: „Te is vesd el / restségednek ónsúlyú köntösét". Kassák a következőképpen fogalmazott: „Mi nem a sápadt tespedést, hanem a vidám akciót tartjuk a költészet szülőjének!"

6 Az Óda a bűnhöz című versben dicsőített magatartáselv, a „Rontok, építek!" felkiálltással kifejezett program még erőteljesebben és szövevényesebben élt tovább az avantgardista Kassák munkásságában. Kassák a rombolás, a lázadás motívumát 1915-től kezdve szinte megszakítás nélkül szerepeltette költészetében. Először az Eposz Wagner maszkjában című kötetének előhangjában szólaltatta meg, majd ezután a Hirdető oszloppal című kötet több versében. A teremtő tevékenység motívumára építette fel világháborús korszakának legjelentősebb költői alkotásában, a Mesteremberekben a jövendő képét. Az 1920-ban írott Mág3 Kassák Lajos: Babits Mihály. Szocializmus 1938. 12. sz. 555—561. 1. « Kassák Lajos: Szintetikus irodalom. Ma I. évf. 2. sz. (1916. dec. 15.) 20. 1. 5 Kassák i. h. 20. 1. 8 Kassák i. h. 20. 1.