Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)
TANULMÁNYOK - Fráter Zoltán: Babits és Osvát
hívő, Osvát pedig hitetlen, sőt nihilista. Babits válasza jelzi, hogy az ellentét gyökerei nem itt keresendők: „Vagyok olyan hitetlen, mint ő." „Vagyok olyan nihilista, mint ő." 2S Babits kérte, hogy Osvát írásban összegezze érveit. Osvát elfogadta a kihívást, de válaszát csak hónapok munkájával tudja cikké formálni. Szeptember 27-én szabadkozó levelet küld Babitsnak: „Kedves barátom, első kísérletem, hogy cikkedre feleljek, nem sikerült. De nem mondtam le róla. ölel: O. E."29 A levél formájában közölt vitacikk végül a Nyugat december elsejei számában jelent meg. A nyílt polémia élét tompítandó, választotta Osvát a levél közvetlenségét. Nem a vita ténye volt itt hangsúlyos, hanem a közös problémavizsgálat, az együttgondolkodás. Tükrözte ezt a mondatok megfogalmazása is. Ellenvetéseit kérdések mögé rejtette. Szemléletének, szkeptikus látásmódjának is inkább megfelelt a kérdező módszer, mint a fölényes kinyilatkoztatás. A tanulmány hiányosságának tartja, hogy Babits — miként a szószékén a papnak eszébe sem juthat isten létének bizonyítása — észre sem vette, hogy „igazságáhítatában" nem határozta meg, mit ért igazságon. Már itt felbukkan a két megközelítés eltérő volta, lényeget érintő különbsége. Babits egy megtalált, objektív igazság létéhez méri gondolatait. Ezért tűnhet úgy Osvátnak, hogy lebecsüli az írástudók igazsága és a cselekedeteik közötti eltérés „erkölcsi viszszahatásait". Egy abszolút igazság nevében igazolódik a tettek gyarlósága is. Osvát azonban nem tud hinni az igazság tudatának általános, s főleg a teljes elhomályosulásában. Nem hihet, mert számára nincsen fennhatósággal rendelkező eszme, állandó érvényű, kristályos igazság. Minden csak viszonylatokban, relatív vonatkozásokban létezik. Ennek szellemében fogalmazódik meg legfontosabb kérdése: kik az írástudók? Meghatározása új szempontokkal haladja meg Babits felfogását. Babits szerint írástudók azok, akiknek az a hivatásuk, hogy az érdekek fölött álló egyetemes igazságot, erkölcsöt, logikát hirdessék. Osvát szemléletének alapvető különbségét mutatja, hogy az írástudók feladatának az igazság keresését és hirdetését vallja. Babits nemcsak a papokat, hanem a tudósokat is az igazság hirdetői közé sorolja. Osvát elhatárolja a vallásos hit jegyében fogant igazságot, az evidenciaként hitt tételeket a tudományos megismerés tapasztalataitól, a gondolkodás tényeitől. „Ha csak papokról beszélnél, nem kérdezném, miért nem így mondod: keressék és hirdessék!?" 30 Igazi írástudóknak az igazság keresésének embereit látja. Babits az írástudók zömének árulását az „önálló gondolkodók" árulására vezeti vissza. Árulásuk abban áll. hogy meggyőződésük alkalmatlan, vagy alkalmatlanná lett arra, hogy méltón helyettesítse az egyetemes igazságot s erkölcsöt. A változó világgal változik meggyőződésük is. Osvát végigviszi a gondolatot: árulásuk tehát nem más, mint az igazságszeretet következménye. Az írástudók az egykor abszolút igazságként hirdetett hitükkel ellenkező hitet is hirdetnek. Ezt az ellentmondást Babits tanulmánya azzal oldja fel, hogy a katolikus igazság hasznosabb az emberi kultúrában, mint a pragmatista vallás. „Hát az igazság nem áll fölötte minden vélt vagy valóságos érdeknek?" — emlékezteti saját meghatározására Babitsot. Az igazi írástudó nem vonhatja meg az igazságkeresés határait. Babits írástudója csak arról az igazságról mondhatná, hogy nem hirdethető, mely szerinte nem felel meg az igazság — önkényes — kritériumainak. Hiszen Babits értelmezésében az írástudók hivatása nem az „én 2a Gellért Oszkár: Egy író élete. Bp., 1962. II. k. 96. 1. 29 Bäsch Lóránt: i. h. 240. 1. 30 Osvát Ernő összes Írásai. I. m. 261. 1.
