Kerényi Ferenc - Nagy Miklós szerk.: Az élő Jókai. Tanulmányok (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1981)
PÁLYASZAKASZOK ÉS MŰTÍPUSOK - Sándor István: Adomák és adomafunkciök Jókai életművében
17. sz. 144.) S bár az együgyűségnek minden rendű és rangú körökben előadódó példáit felfedezhetjük a folyóiratban, főként válságos napokban, amilyen pl. az októberi diploma és a februári pátens kora, kizárja a lapból mindazt, ami az ország közvéleményének egységét megbonthatná. Az eredmény e kizáró szempontok ellenére a közlésre alkalmasnak talált adomák meglepő gazdagsága volt. A folyóiratnak 1858-ban megjelent első évfolyama egyetlen kötetből állt, a következő évfolyamok azonban már évenként három-három kötetre rúgnak; közleményeiknek pedig mind jelentősebb része adoma. 1858-ban az Üstökös több mint 200 adomát közölt, a következő évek adomatermése pedig évenként közel 800 adoma volt. Ügy látszik, írónk bizonyos rangsorolást alkalmaz, minőségi mércét állít fel az adomák értékeléséhez; közlési módjuk legalább is erre enged következtetni. A lap egyes darabokat önálló cím alatt nyújtott, s olykor illusztrációval is hangsúlyossá tett. Nagy számban vannak viszont olyan adomái, amelyeket tárgykörük alapján foglal közös cím alá (pl. Diák adomák), vagy mintegy ömlesztve közöl Borkorcsolyák c. rovatában, csupán szerény elválasztó vonallal különítve el őket. Célzatuk szerint e történetek, esetek, ötletek áttekinthetetlenül sokfélék, jellegüket azonban szinte kivétel nélkül a visszafogottság, szelídség, tapintat adja meg; az erősebb, rikítóbb színeket inkább a novella- vagy humoreszk-féle közlemények, vagy éppen a versek képviselik. Ezek sorából itt is ki kell emelnünk Arany János makámáját, A poloska c. „rímes prózát" (1858. 3. sz. 21.), amelyet Jókai szerkesztőségi jellel, s csak rövidítve tett közzé, elhagyva az allegorikus téma túlságosan is érthető célzatait az „eredetileg szőke fajról", amely „nyugat felől keletre vándorol", „kiválóan ügyes telepedő", „viszi a civilisatio zászlaját", s betölti a házat — „ha nem tetszik, pusztuljon a lakos". A becirkerek hadát csúfoló szúrós költeménynél szelídebb hangszerelésű adomával is szerepel a költő az Üstökös lapjain. Jókai egyébként szerkesztői üzeneteiben virágnyelven egyre figyelmezteti munkatársait a cenzúra veszélyeire. „A piánókat felhasználjuk, a fortékat visszaküldjük" (1858. 1. sz. 8.); „nem hogy meg nem ütnék a katonamértéket, de majd megütné őket a katonamérték" (uo.); vagy a Mefistónak címzett üzenet: „tudnia kell önnek, ha ezen a világon ördög akar lenni, hogy annak igen szelíden kell magát viselni" (1858. 2. sz. 16.) stb. Mégis, ha nem is az Üstökösben közölt anyagért, Jókai „közcsendháborítás" miatt szenvedett rendőségi-haditörvényszéki eljárás alá vonásának e folyóirat is nyomát viseli: az Üstökösnek 1863. április 25. és 1865. augusztus 19. közt Dienes Lajos szerkesztő neve alatt kellett megjelennie. Egymást követő évfolyamait lapozva, tanulságos megfigyelni azt a fázis-eltolódást, amely a politikai anekdota időszerűsége és folyóiratbeli jelentkezése közt megfigyelhető. Mégis biztosra vehetjük, hogy az adomák közül nem egy akad, amelyet ma ártatlannak látunk, s a kortárs olvasóknak finom célzatával, alak- vagy helyzetrajzával, sőt akár csupán egy-egy szavával is politikai értékű mondanivalót sugalmazott. A füzetről füzetre, kötetről kötetre gazdagon áramló adomák sorából számos képiseli a műfaj nagy múltú, nemzetközileg ismert és nyilvántartott témáját, típusát. Ezekből György Lajos idézett monográfiája az Üstökösnek Jókai szerkesztette évfolyamaiból 32 történetet tart számon. (Vö. á monográfia sorszámozásában a 3., 5., 11., 13., 14., 25., 26., 27., 45., 51., 58., 71., 75., 77., 102., 109., 122., 125., 126., 137., 147., 157., 161., 169., 191., 193., 208., 219., 226., 236. és 249. sz. adomát.) A történetek túlnyomó része azonban hazai gyökérzetű. Ezek között zárt csoportot-alkotnak a „krónikás anekdoták" amelyekben írónk különös kedvét leli, s amelyek főként írott forrásból kerülnek a folyóiratba: „az ilyenforma
