Kerényi Ferenc - Nagy Miklós szerk.: Az élő Jókai. Tanulmányok (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1981)

PÁLYASZAKASZOK ÉS MŰTÍPUSOK - Bori Imre: Jókai és a századvég

BORI IMRE JÓKAI ÉS A SZÁZADVÉG (A „vér" és „arany" témája Jókai műveiben)* I. 1. A „fin de siècle"-hez Jókai viszonya természetesen közel sem egyértelmű: az elfogadás és a tagadás motívumai fonódnak össze benne, s nyilvánvalóan meg lehet különböztetni Jókainak, az embernek szubjektív viszonyulását Jókainak, a művésznek objektívebb álláspontjától. Természetszerűleg bennünket ez utóbbi foglalkoztat elsősorban, a művek kifejezte és jellemezte világ, és csupán akkor érintjük a Jókaival kapcsolatos egyéb körülményeket, ha azok különösképpen beszédesek a művek szempontjából is. Az alapvető kérdés Jókai esetében is a szabadságharc után megindult polgárosodási folyamatokhoz, a magyar kapitalizmushoz való viszonya, és azok a művészi konzekvenciák, amelyek ebből adódnak. Természetesen, amikor ábrázolja ezt a korszakot, bírálja is, csakhogy sajátos, ebben az időszakban csak rá jellemző szempontból: egy eszményi kapitalizmus nézőpontjából, amelyet itt, anélkül, hogy elmélyednénk tárgyalásában, a „munka kapitalizmusának" nevezhetünk, párhuzamosan annak a folyamatnak a rajzával, amely a magyar közép- és kisnemesség gazdasági helyzetét ingatta meg, majd rombolta szét, egyszerre három irányba indítva alakulását: a birtokos réteg, a dzsentri és az erősen polgárias világ felé. A magyar nemesi világkép bomlása találkozik tehát a magyarországi kapitalizmus egyszerre építő és romboló munkájának hatásával. Tulajdonképpen két válsághullám kereszttüzében éi a század végének magyar társadalma: a feudalizmuséban és a kapitalizmuséban, s hogy bonyolódjék a helyzet, nemcsak a kapitalizmusnak a feudalizmusra gyakorolt hatásával kell számolnunk, hanem a feudalizmus lázakat kiváltó módon való jelenlétére is az alakuló, ám végül is ki nem alakuló új világban. Jókai tehát nemcsak a pusztulást és romlást érzékelte a XIX. század második felének magyar társadalmi életében, hanem a változást is. „Tudta", hogy egy más, az előzőtől különböző mértékű és erkölcsű kor van kialakulóban, ennek világképe szükségképpen lényeges vonásaiban különbözik az 1848 előtti vagy az ettől következő korszakétól, mi több, az Eget vívó asszonyszív tanúsága szerint az elmúlt korok felett is a maga jelenének a szemszögéből kíván ítélkezni. „Hiszen mi, mai kor emberei — írta — csak az ötven esztendővel ezelőtt történt dolgokat is más etikával ítéljük meg most, mint akkor, mikor a sors kereke éppen keresztülrobogott rajtunk. Hát még a kétszáz évvel ezelőtt történteket." (JKK R 65:163.) Természetesen közel sem csak a maga korával, itt a századvég huszonöt évével azonosult íróról van szó, hiszen jelenét is „méri" tőkés utópiája „mértékével". Sokkal jelentősebb, hogy nézőpontja nem a múltban van, tehát nem a magyar feudalizmus örökségét kéri számon a polgárosodás évtizedeitől, * A Híd c. újvidéki folyóiratban, 1975—76-ban azonos cím alatt megjelent tanulmány rövidített változata.