Kerényi Ferenc - Nagy Miklós szerk.: Az élő Jókai. Tanulmányok (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1981)

PÁLYASZAKASZOK ÉS MŰTÍPUSOK - Sándor István: Adomák és adomafunkciök Jókai életművében

ki ismét máskor egymás mellé sorakoztatott rokontémájú vagy -hősű adomák novellákat, regény fejezetek et, sőt egész regény-koncepciót is, biztosítva az elő­adás hangulati tónusát, kibontva egyes mellék- vagy főszereplők jellemének meghatározó vonásait, s döntően befolyásolva egyes társadalmi problémákra nézve az író állásfoglalását és ítéletét. (Vö. ezekhez György Lajos i. m. 55—59., 65—68.; Zsigmond Ferenc: Jókai, Ép. 1924. 338—46. és ugyanő: Jókai és Deb­recen, 1925.; Fábián István: Az adoma szerepe és világnézete Jókai műveiben, Debreceni Szemle 1936. 15—25.; Lengyel Dénes: Jókai Mór, Bp. 1968. 75—79.; Nagy Miklós: Jókai, Bp. 1968. 302—310.; Sándor István: Téma és műforma, in: JKK Kisregények 2:413—420.) Pszichológiai szempontból az adomának kétségkívül volt szerepe Jókai ; belső egyensúlyának fenntartásában is. Éppen a humorról szólva nem ritkán mutat­kozik be „savanyúkedvű, mogorva, darabos emberként", s a szabadságharc bukását követő viszonyok közt, meg-megújuló betegségének állapotában kedély­világának e jellemzését bízvást elfogadhatjuk. Szépirodalmi munkáiban is való­ban sok a romantikusan „rettenetes történet", képzelete sűrűn kísérti meg a szenvedés, szerencsétlenség, halál válogatott és tömeges rémképeivel. Adomái, humoros gyűjteményei, élclapjai mindezekkel szemben szellemének ellentétes tájékozódását tanúsítják, derűt szomjazó, vigasztalást és megnyugvást, egészsé­ges életörömöt kereső hajlamának megnyilatkozásai. Ilyen irányú igényeinek sugallatára teremti meg Kakas Márton, e tréfás kis kobold alakját, úgyis, mint általában a humor, a gondtalan jókedv és csipkelődő készség megtestesítőjét, ám úgyis, mint Jókainak alteregóját. „Mikor magam kifáradok, akkor őt ültetem le, hogy dolgozzék tovább helyettem," — olvassuk az Üstökösben, válaszul a kérdésre, „ki légyen az a Kakas Márton?" (1858. 13. sz. 104.) Utóbb ugyanerre a kérdésre további érdeklődőknek válaszolva, mint „spiritus familiárisát" mu­tatja be, s ez a „családi szellem" vállalja Jókai szerint, hogy írni fog helyette, de nem vérről és öldöklésről, hanem ír „mindenféle nevetséges furcsaságot, ami öntül magátul ki nem telik". S ír is Kakas Márton néven színikritikát, verset -mit rakásra, s megcsinálja a Nagy Tükör, majd az Üstökös tervét — Jókai he­lyett. (Üstökös 5. k. 1860. 3. sz. 18—19., 4. sz. 26—27., 5. sz. 34—35.) Az tehát, amit Kakas Márton, az írónak e második énje végez, a humorral, tréfálkozással, adomákkal való foglalkozás, amely mintegy leveszi az íróról az élet gondjainak terhét, kedélyét feloldja a nyomasztó élmények hatása alól, megpihenteti, s fantáziáját létünk derültebb égövébe kalauzolja át. E foglalatosságnak azonban tudományos eredményei is érlelődtek. Jókait az Akadémia 1858. december 20-án levelező taggá választotta, s e kitüntetésre először az Üstökösben, méghozzá humoros-szatirikus verssel válaszolt, olyan hangon, mintha a megbecsülésre régen vágyott, most pedig elesett volna tőle: „Pedig hát az nékik mibe került vóna? Az a kándidálás? az a kis diploma? Az az egy karosszék — akárhol a falnál, Az a két arasznyi hely a zöld asztalnál? Egy kis kalamáris, egy tubákos pikszis, Aztán rámondhatták volna: »fiát piscis!« De nem zúgolódom, nem hánykódom — hm hm, Mert még utóbb hm, hm — megharagu ... hm, hm. Majd kedvébe járok a nagy Intrikusnak, Tán csak becsusszanok akadémikusnak." (Árva fiu keservei, Üstökös 1858. 19. sz. 151—152.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom