Kerényi Ferenc - Nagy Miklós szerk.: Az élő Jókai. Tanulmányok (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1981)
A PÁLYA EGÉSZÉRŐL - Németh G. Béla: Életképforma és regény
tapasztalata az ö tapasztalata, nem az eszmélő ember alanyi tapasztalatként is megélt gondolata az ő gondolata. A távolság, amely őt a centralistáktól elválasztotta, az ő közönsége, az ő rétege és a centralisták között is fönnállt. A centralisták, kétségkívül, egy olyan élmezőnyt képviseltek a hazai gondolkodás legjobb átlagához képest is, hogy az már szinte kivételnek számított. S még a belőlük kikerültek közül is többen idegenkedtek a szorosabban vett filozófiai gondolkodástól. Náluk azonban, mindenekelőtt épp két nagy regényíró képviselőjüknél, Eötvösnél és Keménynél határozottan jelen volt az a közbülső életmezőny, az a közvetítő tudatmezőny, amelyben a regényvilág fényeinek konkrét történései egy erősen kimunkált történetszemlélet elveivel szembesülhettek, ivódtak át. Amelyben ezek az eszmék egy alkotott világ konkrét gyakorlatává, e világ konkrét gyakorlata viszont az eszmék rendező terepévé lett. S e közvetítő tudatmezőny jelenlétének fontosságát, világának reflektáltságát csak fokozta náluk műveik vállalt irányzatossága, történelemmel tanító, eleve történelemmé avató célzata. Amidőn ennek a közvetítő tudatmezőnynek hiányát állapítjuk meg Jókai tevékenységének nagyobb felén, akkor természetesen nem csupán egy gondolkodás-lélektani, egy érzéspszichológiai hiányt s nem is csak egy adott tudatfokozaton való megállást konstatálunk, hanem egy gondolkodás- és érzéstörténeti tényt is. A magyar romantikának az a része, amelynek Jókai reprezentatív figurája, nem élte át az európai gondolkodás- és érzéstörténet korai romantikus (német—angol) gondolat- és érzésvilágát. Akik a gondolkodás történetét egymás mellett futó, egymástól független, egymást át nem ható egyenes vonalú, válság nélküli fejlődésmenetekben képzelik előre mozogni, ezt a vonást talán értéknek vagy legalábbis szerencsének tekintik. S bizonyos körülmények között talán lehetett is az. Ám az emberi eszmélés egyetemes folyamatában nincsenek kihagyható láncszemek. A romantika gyötrő (s gátló) gondolatvilágát megélni és legyőzni erő: a további eszmélődés szervességének bitzosítéka. A romantika kínzó eszmevilágát végig nem küzdeni, gyengeség, mulasztás, amely folyvást érezteti majd következményét, fáziseltolódást, rezonanciahiányt eredményezve. Jókainál mindenesetre alighanem jelentősen hozzájárult ez ahhoz, hogy olyannyira hiányzott nála az a terület, amelyen eszmék és gyakorlat, egymást igazán átjárva, eggyé olvadhatott volna. A cselekménymenetnek, a sorskompozíciónak pedig nyilván épp ezen az eggyéolvasztó területen kellett volna történelemszerűvé felnövekednie. Cselekményvezetése valószínűleg ezért is lett, bonyolult eseménymenete ellenére, motivációjában belsőleg rétegezetten és differenciálatlan, alakjai alighanem ezért maradtak sokféleségük ellenére túlságosan egyneműek és pusztán típusszerűek, szerkezetei nyilván ennek következtében is maradtak szövevényességük dacára szervetlen kapcsolódásúak, önkényes kombinációjúak, külsődleges megokolásúak : világa ezért is maradt kevéssé reflektált világ. 6. Êletképforma és világkép, életképforma és művészi szerep S bizonyosan így lett s így maradt epikájának alapegysége az életkép. Érzelmi színezet, poétikai megoldás, összképi beilleszkedés tekintetében számtalan válfaját alkotta meg az életképnek. Mert szinte minden művében ott találjuk összetartó erőként, összefogó hálóként ezt a műformát. S leginkább épp azok a művei látszanak időtállóknak, amelyekben ezt a műformát tágítja ki a maga igényeinek megfelelően, növeli tovább a novella és a regény lehetőségeivel. Az Egy
