Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)
A varázslat műhelye (Krúdy-problémák) - Sőtér István: Krúdy és a megállított idő
ez az ismeret is ihlető volt, ha például Jékely Zoltán első kötetére, és az Éjszakák körüli költeményeire gondolunk, melyeket éppen a Krúdy-féle magatartás váltott ki, s melyekben Krúdynak még a sémái is átminősültek egy balett kecses mozdulataivá. A Palotai álmok Krúdyjára azért volt szükségünk a második világháborút megelőző években, mert annak a kornak hivatalos Magyarországa „dinamikus" irodalmat követelt. Mi ennek a követelménynek ellenszegülve fordultunk Krúdyhoz, akinél aligha ismerhetünk kevésbé „dinamikus" írót. Hasonlóképp „dinamikus és harcos" magatartást hirdetett mintegy két évtizeddel később egy újabb irodalompolitika, törvényszerű tehát, hogy a Krúdy iránti igény feltámadásának épp két ilyen korszakra kellett esnie. Az emberi tudat valamely része ösztönösen tiltakozik a szakadékba, vagy legalábbis tévútra vezető „dinamizmus" ellen. A kollektív, a társadalmi tudat egy része is tiltakozott a harmincas évek derekán, vagy a negyvenes-ötvenes fordulóján. Épp ezek a korszakok igazolták Krúdy életművét, mégpedig azáltal, hogy ezzel az életművel homlokegyenest ellentétes műveket követeltek. Mindez azonban Krúdy jelentőségének mintegy csak a csücskét érinti, és az igazi Krúdyhoz köze alig van. Mégis, a Krúdy-reneszánsz első szakaszának vannak bizonyos elhanyagolhatatlan eredményei: az egyik az a Ködlovagok című tanulmánykötet, melyet a harmadik Nyugat-nemzedék vallomásának is tekinthetünk, Krúdyhoz és testvéreihez. Bori Imre kitűnő kötete a Fridolin és testvérei folytatja méltón, és emeli tudományos szintre mindazt az igényt és érdeklődést, mely a Ködlovagok esszéit is létrehozta. És van a Krúdy-utóélet e szakaszának egy másféle, maradandó eredménye is: Márai Sándor regénye, a Szindbád hazamegy, melyet bizonnyal Márai legjobb regényének, sőt talán Krúdy legjobb művei egyikének is tekinthetünk. Proust pastiche-aira, ironikus stílusutánzataira emlékeztető, meghatott hommage a Szindbád hazamegy, sőt, talán még ennél is több: „társszerzői" alkotás, mely társszerzőség azért jöhetett létre, amiért a negyvenes évek Krúdy-reneszánsza is a háborút pártoló, hangszórókból hirdetett irodalom ellen létrejött. A Márai regényében oly költőileg felidézett keleties kontemplációra és bölcsességre, a tétlenség, a mozdulatlanság néha oly önvédelmi magatartására, ez az ország, és annak népe, a második világháborúban ugyancsak rászorult. Elmondhatjuk, hogy az első Krúdy-reneszansz nem tett eleget az igazi Krúdy megismeréséért, de mindazzal, amit Krúdyból felfogott és elfogadott, végül is jó ügyet szolgált. Nem volt idegen Krúdytól mindaz, amiért ez a korszak a lelkébe zárta, és főként nem volt idegen a rossz cselekvéstől húzódó, a kaland iránt bizalmatlan, a nem egykönnyen vállalkozó, a Hübele Balázsokat megtagadó kontemplációnak az a fölénye, melyet Szindbád képviselt. így hát az a korszak Krúdyban azt szerette, amit Berzsenyitől Arany Jánosig annyi nagy magyar költőben szerethetett volna: a sztoikus szembenézést a végzettel. Egészen másfélék voltak a második Krúdy-reneszánsz eredményei, az ötvenes évek derekától kezdve: megszületett a Krúdy-filológia (Szauder József), új módszerek érvényesültek a Krúdy értékelésben (Bori Imre, Czine Mihály) megkezdődött a biográfiai kutatás (Tóbiás Áron) és így tovább. A második Krúdy-come bacfcnak tehát inkább tudományosak, semmint irodalmiak az eredményei, ami miatt éppen nem kell sajnálkoznunk. A Krúdy-életmű irodalmi kihatásai ugyanis az évek során csak mélyültek és sokasodtak: a harmadik nemzedéket már vonzotta Krúdy stílusa, és Szindbád az írói műhelye miatt vált számára érdekessé és vonzóvá. Ennek a műfajnak küszöbét azonban az alkotó irodalom mindig könnyebben lépi át, mint az
