Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)
Egy előfutár - Bodnár György: Látvány és valóság (Kaffka Margit impresszionista regénye: a Színek és évek)
kára sohasem nevelték. Az író ítéletet tart a dzsentri életformája, gondolkodásmódja, erkölcsei fölött, de minden sorából árad, hogy belülről, kétségbeesett részvéttel mutatja be szerencsétlen hősét. 27 A hetvenes évek középnemes szemléletének e rezignáltsága mögött még az éppen hogy mozduló válság megérzése húzódik meg. A magyar középnemesi világ még előtte van a nagy zuhanásnak, s aggodalmára csak szórványos jelek adnak okot. A dzsentri anyagi pusztulása, züllésnek indult erkölcsisége még nem jelenik meg, vagy a művek hátterében, perifériáján marad. Az irodalom inkább szomorúan, mint felháborodva látja, hogy ez a hajdan nagy változások vezetésére szánt réteg elfordul a politikai, társadalmi élettől, tunya és egyhelyben topog. Ez már bírálat, de részvétteljes bírálat. A nyolcvanas évektől kezdve egyre kegyetlenebb lesz a dzsentri-világról szóló híradások uralkodó hangja. Tolnai Lajos már minden érzelmi kapcsolatot megszakít ezzel a világgal, s minden megbocsátás nélkül, türelmetlenül, gyűlölködő módon idézi fel műveiben. Az ő dzsentri-hősei már nem vetik meg a legaljasabb eszközöket sem, amikor ingatag helyzetüket biztosítani akarják: az érdekházasság mindennapi eszközeik közé tartozik, s attól sem riadnak vissza, hogy csaljanak, vagy ha kell, gyilkoljanak. Jelenetei szélsőségesek, s ábrázolását indulati eszközök szövik át. Csiky Gergely a dzsentri erkölcsi züllöttsége s szélhámos ingyenélése elé tart tükröt s — ha kisebb művészi erővel is — Vértesi Arnold is ürességét, gőgjét, élősdiségét ostorozza. Iványi Ödön A püspök atyafiságában a dzsentri-kérdés egyik lényeges összetevőjét, a dzsentri-nepotizmust állítja kritikája középpontjába. 28 A parazitaság megvetése kíséri a szerteágazó Bacsó-rokonság felvonultatását. Az író olykor a szatíra eszközével teszi kegyetlenné ítéletét, s helyenként a groteszk határáig elmegy. A századvég dzsentri-szemléletének leggazdagabb és legárnyaltabb megfogalmazását azonban Mikszáth Kálmán életművében találjuk. Mikszáth a nyolcvanas években írott rajzaiban, elbeszéléseiben, parlamenti karcolataiban egyre nagyobb kétellyel nézi a dzsentri életútját. Az élősködés vonásait fedezi fel A furcsa alperes alakjában, a dzsentri-svihákság példáját látja a Dzsentri-fészek házassági történetében. A Nemzetes uraimékban ironikusan ábrázolja a nagyerejű, hencegő, virtuskodó Mácsikot: a komikumot látja benne, nem a tragikai nagyságot. 29 S a kilencvenes évek folyamán azt is észreveszi, hogy pompavágyuk, csillogásuk, stiklijeik mögött nem a virtus húzódik meg, hanem a kegyetlen küzdelem a fennmaradásért. Már nem kedélyes embereknek látja alakjait: érzi, hogy országot-világot ámító külső ragyogásuknak nincs igazi alapja, a romantikus pózokkal a hanyatlást akarják elfedni. A Gavallérok sárosi kisnemeseiben már nem a kedélyes nép visszatérését, hanem a pusztulás jeleit látja. A Két választás Magyarországon, az Űj Zrínyiász, a Beszterce ostroma, A Noszty fiú esete Tóth Marival már zavartalan és könyörtelen ítélet a süllyedő világ felett. A századvégi irodalom tehát szigorúan, könyörtelenül és legtöbbször a kívülálló részvétlenségével számol be a dzsentriről. A Kaffka-nosztalgiát támogató társadalmi okok azonban — mutatis mutandis — itt is jelenvalónak látszanak. Valami belső bizonytalanság érzik ebből a kemény és határozott ítéletből. Tolnai szenvedélyét, gyűlöletét csupán elvont, morális meggyőződés fűti. 27 Komlós Aladár: Reviczky Gyula 1955. 90. 1. 28 Rejtő István: Iványi Ödön. 1955. 95. 1. 29 Király István: Mikszáth Kálmán. 1952. 74—77. 1.
