Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)
A valóság vonzásában (Móricz-problémák) - Kántor Lajos: Balladisztikus novella (Bródytól Szabó Gyuláig)
tosabbnak tűnik azonban a prózai ballada mellett balladai történetről beszélni — az elsőnek a modelljét a Szép Domokos Annában, a másodikét az Erdélyi csillagokban mutatva fel. Ennek az örökségnek a Tamási utáni prózában is van folytatása. A balladisztikus novella ma sem csak egy régi állapot, folklorisztikus szemlélet konzerválása lehet, hanem változatlanul az időszerűség műfaja. Pályája kezdetén a fiatal Sütő András például a paraszti múlttal való leszámolás hiteles formáját találta meg benne (Misi, a csillagos homlokú), majd az Erdélyi csillagok témáját vitte tovább az időben egy újabb balladai történetben (Zászlós Demeter ajándék élete). Az anekdotikus-lirizáló Asztalos István a magánparaszti gondolkodásmód lehetséges következményét a népballadával rokon lírai-drámai novellába vetítette ki (A kis Szabó Ilus). Szemléleti-formai hagyomány és modern lélektaniság, időszerű erkölcsi problémák ötvözésében a legérdekesebbet azonban Szabó Gyula balladisztikus novellái hozták. A Laczkó Rózsa balladájában többször is idézik egy ismert népballada, A halálra táncoltatott leány sorait, de ennél több köze is van e Szabó Gyula-novellának a balladához: az elbeszélés szemléletmódjában és szerkezeti sajátosságaiban. A Mátyuska macskába egyenesen a Szép Domokos Annával vethető egybe: a háborús pusztítás régi és új balladás megjelenítésének szembesítése egy hagyományőrző műforma érdekes változásaira figyeltet fel. Verspróza és „szabályos" prózasorok különbségénél fontosabb, jellemzőbb, ami közös bennük: a társakért érzett felelősség súlya; Szabó Gyula ezt a halál, a végzet küldöttjének lenni észbontó irracionalizmusával fejezi ki: „Egy ember hozza tizenegy ember halálhírét. Melyik a lázálom: az az egy élő vagy az a tizenegy halott? Várnak tizenkét élő embert, és jön — nem tizenegy élő egynek a halálhírével, hanem egy élő tizenegy halálhírrel. Tizenegy olyan ember halálhírével, akik csak ott haltak meg, de itt még élnek, itt élőknek tudják őket, vagy legalábbis nem holtaknak. Ezt a tizenegy embert itt az az egy öli meg." Az ismétlések, a szimbolikus jelzések jelenléte mellett a döntő a balladai homály — átértelmezése: a homály ugyanis annak az agyára száll, akit a sors ilyen elviselhetetlen teherrel, küldetéssel vert meg. A falujába egyedül hazatérő Mátyuska a háború értelmetlenségét saját tragédiájaként éli át — és ez épp olyan elviselhetetlen számára, mint ha valóban ő követte volna el a bűnt. Egyéni és kollektív tragédia itt szétválaszthatatlanul egyet jelent.
