Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)

A valóság vonzásában (Móricz-problémák) - Kántor Lajos: Balladisztikus novella (Bródytól Szabó Gyuláig)

emelte ki Bóka László a műfaj megfoghatatlan költőiséget: „A novella könyörtelen műforma. Nem hágy időt az írónak, mint a lassú áradású regény, hogy helyrehozza, feledtesse ihlete fáradtabb perceit, s nem nyújt olyan látványos, kápráztató segedelmeket, mint a színpad szemfényvesztő keretében virágzó dráma. Még a kötött formájú versnél is kegyetlenebb: éppen azzal a kevéssel, amivel kötetlenebb: ritmus nem segíti, rím nem díszíti, s nincs olyan vastörvény, mely határát megvonná. Az a kicsi szabadság, ami a novellaíró sajátja, csak arra jó, hogy örök bizonytalanságban maradjunk a novella törvényei felől. Minden novellának más a törvénye, magát a törvényt nem ismerjük, de halálos biztonsággal megérezzük mégis, ha vét ellene az író."

7 A kötetlen kötöttségnek ez az aforisztikus meghatározása valóban találó Tamási Aron műfajilag is sokrétű, mégis alapvetően egységes novellisztikájára, melyben a (továbbiakban elemzendő) folklór-gyökerek expresszionista és szürreális eszközökkel találkoznak. Indokolt Tamási egyes regényeinek, főképpen pedig elbeszéléseinek „balladás expresszivitását" hangsúlyozni — akár „a Bartók—Balázs Béla jelezte balladás-expresszionizmussal" párhuzamban is (ahogy ezt Bori Imre teszi)

8 —, hozzá kell tennünk azonban, hogy (főképp a novellák) a stilizálásnak egy sokkal népibb változatát képviselik, mint a Balázs Béla szövegkönyvei alapján színpadra írt Bartók-zene. De legalább ennyire indokolt a Szabédi László felvetette Kodály-párhuzam,

9 a népi műveltség formavilágának Kodályra jellemző beemelése a magas művészetbe. (A bartóki példa — nem a színpadi műveké — jóval bonyolultabbnak tűnik.) Túl a párhuzamokon, a novellák s a novellák alapanyagául szolgáló székely népélet ismeretében Szabédi egyik forrásként nevezi meg Tamási pogány katolicizmusát, amely a „liturgikus novellát" létrehozta: „liturgikus szerkezet, szakrális hős, himnikus nyelv" — ezek a fiatal Tamási novelláinak fő jellemvonásai.

10 A másik, Szabéditől körülírt Tamási-műformát ma is „feleselő novellaként tartjuk számon;

11 ennek lényege (Tamási Áron kifejezésével élve) a „fortélyos párbeszéd", a székely beszédmód e közismert jellemzője, amelyet azonban az író tovább stilizál, elköltőiesít. A Tamási-féle párbeszédek ilyenformán nem csupán epikai, hanem legalább ennyire drámai és lírai funkciót is betöltenek. E két változat azonban nem fogja át a teljes Tamási-novellisztikát. Ha nem is ily látványosan összegezők, ezért volt szükség az újabb osztályozásokra (inkább: felsorolásokra, mert egyik sem jutott el a tipologizálás tudományos szintjére); eszerint különbséget tehetünk mese-, ballada- és tréfa-novellái, biblikus példázaton, illetve népi mitológián alapuló elbeszélései között;

12 egy részletezőbb felosztás szerint az anekdotikus játékos, a líraian zengő, a balladástragikus, a mesemondó, a népi mitologikus, a naturalisztikus novellák s a prózai balladák alkotják Tamási novellisztikáját.

13 A balladisztikus novella kategóriájába közülük a „balladás-tragikus" és a „prózai ballada" sorolható. Pon7 Bóka László: Tamási Aron novellái. In: Válogatott tanulmányok. 1966. 1498—1503. 1. 8 Bori Imre: A szecessziótól a dadáig. Symposion könyvek 20. Üjvidék. 1969. 204. kk. í) Szabédi László: Tamási novellái. In: Ész és bűbáj. Kolozsvár. 1943. 92—102. 1. 10 Szabédi L.: u. o. 94. 1. 11 Szabédi L.: u. o. 96. 1. 12 Czine Mihály: A magyar irodalom története. 6. k. 1966. Népiség és mítosz: Tamási Aron. 694—695. 1. 13 Taxner—Tóth Ernő: Tamási Aron. 1973.