Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)

A valóság vonzásában (Móricz-problémák) - Kántor Lajos: Balladisztikus novella (Bródytól Szabó Gyuláig)

Az új novellaforma csírái tehát itt is kimutathatók, minthogy azonban epikum, drámaiság és líra inkább szukcesszíve (három külön novellában, illetve egy novellafüzér egyes tagjaiban), semmint egyidejűleg van jelen, s csak részben hat egymásra, az Erzsébet dajkát nem tekinthetjük balladisztikus novellának. Anélkül, hogy a magyar balladisztikus novella születését évszámhoz próbálnánk kötni, már korábbról, a XIX. század utolsó évtizedéből idézhetünk azonban olyan Bródy-novellát, amelyből leírható az új forma. A Tuza Istvánnét (1897) jelképes kezdetnek tekinthetjük: egyrészt azért, mert közvetlenül is továbbvisz, prózába ültet át egy ősi balladamotívumot, másrészt mert kortársi tragikus eseményt mond el balladára emlékeztető drámai keretben, erősen érzelmi aláfestéssel. Az otthonától messze vitt, e távolságba belenyugodni nem tudó katona, Tuza István halállal végződő szökéseinek a története ez a Bródy-novella. Tipikus társadalmi helyzet, egy lelkiállapot stilizáltán általánosított ábrázolása. A tudatlan tisztaság és jóság kerül tragikusan szembe egy rideg, meg nem értett világ törvényeivel. Ügy is mondhatnánk, egy érzelem legyőzhetetlenségének a kifejezése a Tuza Istvánné — alaphangjában rokon tehát a klasszikus magyar balladákkal. A novellahelyzet ennek a legyőzhetetlen érzelemnek a következménye: a többszörös szövevény éppen büntetését tölti a szülőföldjétől távoli katonabörtönben. Az előzményekről néhány bekezdésből szerzünk tudomást, a magyar balladákra jellemzőnél valamivel részletezőbb, epikusabb közlés révén, de versbe kívánkozó metaforák felhasználásával. („Üthették, verhették, bebörtönzöhették, még ha fejét vették volna is, a csonka törzse is hazakívánkozik, árkon, bokron, országokon, az egész ármádián keresztül."; „elhozzák a felhők árvaságuk [otthon hagyott gyermekei árvaságának] panaszát".) Ez az epikum azonban nem szabályos írói narráció, az elsőszemélyes elbeszélő ugyanis szemtanúként, Tuza István börtönbeli társaként adja elő a történetet. Olyannyira szem- és fültanúként, hogy a novella első mondata jelenítés, Tuza István megszólaltatása: „— Hé, földi, hallja-e?" A megszólított, az elbeszélő a novellában nem válaszol közvetlenül, hanem értelmezi a kérdést az olvasó (vagy akár hallgató) felé: „Egy mukkanás sem hallatszott az éjszakában." Külön lélekrajzot nem kapunk, az események összefogott elmondásából következtethetünk a novellahős jellemére. A történet várható fejleményeit ismétlések sejtetik: a novellaindító kérdés, variáltan, újra fölhangzik az előzmények, vagyis a novellahelyzet tisztázása után („— Földi, nem hall-e valamit?"), így már nem meglepetés Tuza István újabb szökésének a bejelentése — az elindulás a hívó hangra. Ismét epikus rész következik, hogy pár bekezdés után megsejtsük a drámai fordulatot: Tuza Istvánné két gyerekével útrakel — nem szekérre, hanem vonatra ül —, hogy a fenyvesben bujdosó s állítólag „egy hírhedt rossz leánnyal" összeállt, hozzá hűtlen férjét megkeresse. A Kőmíves Kelemennéből (illetve a délszláv, román és egyéb ballada-megfelelőkből) ismert motívum tűnik fel, s fordul visszájára: a szerető asszony férjének okozza a vesztét; kétségbeesett kiáltásaira sem jön ugyan elő a szökött katona, ám a megijedt kisfiú sírásának nem tud ellentállni, s az asszony mellé adott katonák golyói most már végezhetnek Tuza Istvánnal. A ballada bevégeztetett, az utolsó mondatok hagyományos elbeszélés-keretbe illeszkednek, már-már anekdotikusan magyarázkodnak (a halott kabátjának kifényesített gombjait húzgálja a gyermek, erre jön a novellazáró poén: „Mert máskülönben Stefan Tuza rendes, értelmes, jó menetelésű és tiszta közkatona volt."), mintegy jelzéseként a régi és az új novellaforma nehéz szétválásának. Mégis, itt már döntően új minőség jött létre — egy társadalmilag meghatározott lelkiállapot stilizáltán általánosí-