Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)
A valóság vonzásában (Móricz-problémák) - Tóth Dezső: Móricz Zsigmond forradalomszemléletéhez (Báthory és Bethlen alakja Móricz Tündérkertjében)
tartó polgári szorgalommal, s ha nem is a célok, de az eszközök tekintetében alkudjunk meg. Bethlen alakja és koncepciója Móricznak a magyar forradalmak sorsából levont történelmi konzekvenciája. Tegyük hozzá, helytelen, egyoldalú, iiluzórikus konzekvenciája, amit a bukott forradalom friss keserűsége, az ellenforradalom megfélemlítő légköre csak magyaráz, de nem ment. Bethlen alakja ezért is szürkül el. De — azt, hogy Bethlen nem csupán kevéssé sikerült regényalak, úgy fogalmazhatjuk meg pontosabban: Bethlen rosszul sikerült — pozitív hős. Révai József írja: „Móricz Zsigmond fő ereje a realista társadalomkritika. De irodalmi munkásságán végigvonul a vágy a pozitív, építő hősök, a harmonikus, boldog élet után ... Móricz Zsigmond szerette az életet, szerette az embert, békességet, boldogságot szánt az emberiségnek. Legtöbbször ebből a vágyából származnak gyönyörű szerelmi idilljei... Ez a vágy az idill, a harmónia, a szépség és a boldogság után sokszor akadályozta abban, hogy társadalomkritikája mindvégig következetes legyen. Másrészt ebben a vágyában éppúgy van előremutató vonás, mint népforradalmi útkeresésében. Móricz a legnagyobb magyar kritikai realista, de meg tudta őrizni, a magyar úri társadalom embertelen világában is, azt az egészséges romantikát, amelyet Jókaitól, Mikszáthtól, Gárdonyitól örökölt és ami a rothadó úri társadalom bírálata közben is kifejezte humanista optimizmusát... Móricz kritikai realizmusával is, humanista optimizmusával is a mi elődünk és útmutatónk, a szocialista realizmus előfutára." — Mindaz, amit itt Révai József kifejt, 6 mutatis mutandis, Bethlen alakjára is áll. De egyetlen fontos megkülönböztetéssel: Bethlen alakjának megrajzolásában Móricz ezt a „humanista optimizmust", ezt a „pozitív építő hősök" utáni vágyát nem az idill, nem a romantika — hanem a realista ábrázolás eszközeivel kísérelte meg megalkotni. Hogy Móricz erre a feladatra ekkor és jóformán csak ekkor vállalkozott, abban a társadalom emberi alakíthatóságának forradalom-közei tanulságát, a Tanácsköztársaság ideológiájának, nem utolsósorban irodalomszemléletének befolyását kereshetjük. A vállalkozás azonban nem sikerült, Bethlen előremutató alakja alatta marad Báthorynak s más nagy regényei kritizált vagy elbukó hőseinek. S ennek nemcsak az alak hordozta koncepció eszmei korlátozottsága volt az oka. E mellet, mint főok mellett, közrejátszott az is, hogy a Bethlen-típus ténylegesen kívül esett a magyar történelmi fejlődés valóságán, ábrázolásának nem voltak irodalmi hagyományai. Éppen történelmünk felemás fejlődése miatt Jókai polgárai romantikus alakok, Mikszáthnál pedig majd mindig ellenszenves, kicsinyes, úrhatnám karakterek, s az egy Tóth Mihály is amennyire polgár, annyira furcsa ember. Bethlen a magyar irodalom talán egyetlen nagyszabású polgárhőse, nem a szó mindennapi, hanem a „polgár hős" nemzeti-történelmi értelmében. De tegyük hozzá, történelemben, irodalomban egyaránt elkésett hős. Móricz életművében is a líra kellett hogy maradjon a jövő és boldogság, a Harmatos rózsa, a Pillangó lírája és boldogsága. Mégis erre a kísérletre, főleg a kísérlet realista módszere miatt, érvényes, hogy Móricz a szocialista realizmus előfutára volt, még akkor is, ha „pozitív hősét" történelmi regény keretében alkotta meg. * * « Hogy Bethlen milyen sokoldalúan képviseli szavaiban, cselekedeteiben, egész jellemében, alakjában Móricz álmait a lassú, de biztos, békés polgári építi Révai József: Móricz Zsigmondról. In: Kulturális forradalmunk kérdései. 1952. 214—215. 1.
