Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)

Visszatekintés - Almási Miklós: Egy nevelődési regény a középosztályról (Ottlik Géza: Iskola a határon)

azt, amit a gépezet elvét: az igazi, hidegen kíméletlen katonatisztet, a holnap fasiszta fehérkesztyűsét.) Mégis, talán a lehetetlenség illusztrációjaként, kivételképpen vezetnek utak kifelé is: öttevényi feljelenti a maffiát, és kicsapják. Apagyi, a parasztgyerek, semmiféle parancsnak nem engedelmeskedik, és mint mini-anarchista, hátát a falnak vetve, bicskával a kezében áll az egész osztálylyal szemben, míg el nem távolítják az intézetből. S végül a gyónási titok illegitim eszközével élő Monsignor Hanák nyit egy ugyancsak „nem létező" kaput a hazugság falain, de a szisztéma ellenére, mintegy véletlen üzemzavarként. Egyébként külvilág gyakorlatilag nem létezik. A zárt rendszer adja a regény teljesség-élményét. Ottlik itt nyer teret Musil történetének pszichológiai zártságával szemben. Mert ez a zártság engedi meg Ottliknak, hogy az alkalmazkodás és mini-lázadások változatait mutassa be, hogy a hatalmi csoportosulásban bekövetkező lassú változásokat érzékeltesse, s főként a belenövés, a betörés, majd a betörést követő legbelső függetlenedés útjait felkutassa. Kicsit hosszadalmas, aprólékos, olykor a regény tehertételének is bizonyul ez a részletező módszer. S mégis, ez a voltaképp unalmas ismétlődés rejtett átrendeződést takar, amire csak akkor jövünk rá, mikor egyszercsak Medve Gábor, az évfolyam legpuhányabb, éjszaka sírdogáló növendéke párbajra hívja ki Merényit. És majdnem győz. Ekkor döbbenünk rá, hogy ezekben a látszólag azonos szinten ismétlődő, gépezetszerűen kattogó heccek és lélekgyilkolások aprólékos ismétlődésében valami átalakult: elévült az uralkodó elit karizmája és egy új elit nőtt fel — ők maguk sem veszik észre tudatosan. Hanák tisztelendő manővere csak legálisan tesz pontot erre a hatalomvesztési folyamatra. De úgy, hogy az új hatalmi elit működését már nem láthatjuk: az újak — Medve, a regényt író Bébé, Szeredy — alkalmatlanok erre a szerepre, ők legfeljebb kiharcolták, hogy majdnem egyenrangúak lettek a régi nagyságokkal. De nem tudnak parancsolni, azaz megfélemlíteni. (Ez derül ki a negyedévesek hajókirándulásán. Medve ugyan „karakánul" viselkedik az egyik bakafántoskodó csapattiszttel, de végül is képtelen átvinni parancsait a többiekre, és még saját kísérő tisztjét is kellemetlen helyzetbe hozza.) Az alkalmazkodás taktikai sokszínűsége és a mögötte formálódó, titkos, öntudatlan átalakulási folyamat kettőssége az igazi történet az Iskola a határonban. Folyamatát is ez a kettősség jellemzi: az árulás, az állandó készenlét az elárultatásra, mely mögött ott lapul a magány, és határesetben, kivételként a majdnem érthetetlenül megszülető emberi lázadás. A magány mégis az első kulcsjelenség. A dresszurát, a betörési folyamatot — a nevelődés tradicionális rendjét — nem egy-egy gyerek gyakorolja. Nem Merényitől függ a gépezet egésze. Ez csak látszat. Hiszen minden megaláztatási hecchez csoport kell: segédek, akik előkészítik a terepet, nézők, akik fuj józnak, és okulnak (azaz: még jobban fognak félni ezentúl), semlegesek, akik megkönnyítik a manővert. Ottlik regénye pszihometrikus tér, csoportdinamikai modell is lehetne. Mert ehhez a belső terrorhoz még valami szükséges: az egyedek háttérnélkülisége. Azzal lehet kitolni, akinek nincsenek kapcsolatai, magyarul: barátai. Aki egyedül marad. Csakhogy ebben a könyvben senkinek sincs barátja. Talán a történet végére alakul ki valamiféle barátság fajta Szeredy, Bébé, és Medve között. Ez a tény a regény legördögibb felfedezése — itt, a zögereiban, és kinn, a középosztály moráljában egyaránt. Mindenki úgy kezdi, hogy társakat keres. Bébé is úgy lép be az iskolába, hogy megnyugszik, Petár nevű barátja biztos megtalálja, nem lesz egyedül az ismeretlenben. Első élménye azonban máris a kényszerű magány: Petár vissza se köszön mások jelenlétében. Veszélyesnek, vagy talán rangon alulinak talál-