Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)

Tudósítás az új világról - Botka Ferenc: A teljesség felé (Szocialista prózánk útja a Szovjetunióban)

úgy, hogy az ne csak koncepciójában és részleteiben legyen igaz, hanem for­mailag is művészi színvonalra emelkedjen. Az útkeresés e stádiumában levő szocialista irodalmunk a Tanácsköztársa­ság bukását követően mindkét kérdésben bőven merített a szovjet irodalom eredményeiből, tapasztalataiból. Ez különösen irodalmunknak arra az ágára vonatkozik, amely a húszas és harmincas években a Szovjetunióban bontakozott ki. Azok a magyar írók, akik a Tanácsköztársaságot követő fehérterror elől itt nyertek politikai menedéket, közvetlen érintkezésbe jutottak a szovjet irodalmi élettel, számos ismerősre találtak a szovjet írók körében, s így abban az előnyös helyzetben voltak, hogy maguk is részesévé váltak egy fejlődési folyamatnak, amelynek tanulságait'nap­rakészen használhatták fel alkotómunkásságukban. A magyar szocialista irodalom e Szovjetunióban kibontakozó fejlődésében két, egymástól eléggé élesen elváló periódus körvonalai rajzolódnak ki előttünk. Az elsőben, amelyet időben a húszas évek határolnak, még túlnyomórészt a kí­sérletezés, a magukkal hozott hagyományok, írói tapasztalatok továbbélése a jellemző; a másikra, a harmincas évek elejétől pedig az új művészi-elméleti hatások feldolgozása, kiérlelése és kiteljesítése. * * * „Legfőbb témám: hogyan alakítja át a forradalom az emberiséget" — ezt a gondolatot joggal állította munkássága középpontjába a pályakezdő Zalka Má­té. 1 Már túl van a polgárháború küzdelmein; diplomáciai futárként, Teherán „keleti ege alatt", 1923-ban azt tervezi, hogy regénytrilogiát ír a munkásosz­tály, a mozgalom három fejlődési szakaszát jelző három internacionáléról. Ér­zi feladata súlyát és bonyolultságát, s ezért müve koncepciójának kialakításá­nál már szerényebben fogalmaz. Nem a valóság sokrétű összefüggéseit a több évtizednyi történelmi mozgás egészét, hanem csak e mozgás politikai sűrítmé­nyének illusztrációját kívánja adni egy-egy emberi sors példázatában. Így születik meg az első magyar szocialista tézisregény a porosz katona­mundérba bújtatott Franz Schulzról, aki 1871-ben, Párizs alatt a kommünár­dokkal szimpatizál, s arról ábrándozik, hogy átszökik közéjük. Egyéniségéből azonban hiányzik a keménység s az elhatározás. Szándéka tragikus fordulat­tal zárul: egy éjjeli őrség során — zavartságában? félelmében? — kézfogás he­lyett golyóval fogadja a kommün egy harcosát. Az Első, második és harmadik címen 1926-ban közzétett ciklus 2 második kisregénye hasonló struktúrájú: fő­hőse — egy osztályától elszakadt munkás, aki kisebb tőkéhez jutva magánvál­lalkozóvá lesz, és sorsával ilyenformán a második internacionálé opportuniz­musát, elkispolgáriasodását példázza. A világháború, amelynek hadikiadásait a szociáldemokrata pártok vezetői megszavazták, nem érdekli. A mozgásba ho­zott hadigépezet azonban az ő életébe is beleszól. A frontra viszik, s az első csatában elpusztul. A trilógia harmadik hőse, Ivanov, aki az orosz proletariátus öntudatra éb­redését, forradalmi harcait és építőmunkáját kívánja magába sűríteni, már nem 1 M. 3ajiKa: M3 aBTOÔHorparpMM. = POCT 1932. N° 4. 12. 2 nepBbiM, BTopoíí, TpeTMM. JleHMHTpafl 1926, npwóoü. 166 p. A trilógia egyes részleteit magyarul 1. az író Éneklő börtön (Bp., 1967.) c. kötetében: Franz Schultz. 254—291. L; Verecke. 21—56. 1.; Ivanov. 58—181. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom