Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)

Felvillanó arcok a harmincas évekből - Czére Béla: Egy önmegvalósítási folyamat első állomása (Gelléri Andor Endre pályakezdő novelláinak motívumrendszere)

taság". Korántsem csak a hasonlat szépségéért idézzük a mondatot'. A patak „tisztasága" azért olyan szép, mert a törvényt felvillantó igazság tükre, forrása. A „folyó", a „patak", a „tó", a „tenger", a „forrás" így válik léthelyzetét megjelenítő, a beteljesedő vagy új szférába zuhanó-emelkedő emberi sorsok vezérmotívumává. A folyó partján oldódik fel az álom és a valóság konfliktusa lírai szimbolizmusának kulcsnovellájában, a Szabadulásban, s az így létrejövő gondolati-esztétikai szintézis már az expresszionisztikus lüktetésű, balladai-drámai kompozíciójú, de lényegében mindvégig a realizmuson belül maradó nagy novellák felé nyitja meg az utat. De az álomvilág és a realitás tragikus konfliktusa természetszerűleg a munka (robot) és a hivatás (alkotás) ellentétét is jelenti (Szabadulás, Meztelenül, Álombeszéd, Munkám akadt, Csönd, Halhatatlanság, Messzeség). Ezek a rendkívül bonyolult konfliktusok ütköznek meg majdnem mindig olyan erőtérben, ahol a katarzis forrása és eredőjének végső iránya, vagyis a vektor nyila a vízmotívum valamelyik szinonimájára mutat. A Halhatatlanság tisztítóinasának teste a lelkével beszélget: „...a Munka meg ott fekszik előtte piszkosan, nagy pecsétekkel telehintve; piros vérfolt az alján, s a nyakánál zsír; minden foltnak megvan a maga története ..." Az Élet című novellában a mosodatulajdonos feleségének ,,... hájjal kendőzött tagjain izzadság: ernyedten a föld felé hajlik mindene, sokszor szinte mintha szertehullanának a tagjai. De az élet összetartja őket, mint e pincében a munkásokat: valami kényszer ez, a tagokon az élet, a munkásokon a tulajdonosnő". Vagyis az „élet" és a „Munka" fogalma ebben a mosodai infernoban a teljesen értelmetlen lét, majdnem a halál szinonimájává válik, mert éppen a valódi élet ellentétét jelenti. De olyan ellentétet, amely azért nem zárja ki teljesen az élet ígéretét, hiszen e pokol imbolygó árnyalakjai között ott lebegnek a buborékok „tündérei", a sápadt mosodai lányok. így viszont az is érthető, hogy a titkokat, boldogabb életet ígérő hang, a kozmikus, egyetemes létezés hívó szava a „halál" képében lép be parancsoló erővel a novellába. Már úgy tűnik, hogy a legalapvetőbb fogalmak végleg ellentétes értelmet nyernek, az élet a halált jelenti, a halál pedig az életet. De a Gelléri-novellák fontos vezérmotívumának szinonimái a végső pólusig feszített konfliktust magasabb gondolati szinten magyarázzák és oldják fel. A Halhatatlanság „folyója" és a Messzeség „üvegtava" jelenti e motívumokat, amelyeket leginkább a törvény, az igazság, az értelem, a létmagyarázat fogalmára lehetne lefordítani. A Halhatatlanság inasa még nem enged a halál hívásának, a folyóparton újra végiggondolja reménytelen életét. De a halál, mint a gazdagabb létezést adó, nagy kiteljesítő még nem győzetett le: „Mert, anyám, hátha átszáll rajtam a halál, mint idáig minden más, és én tovább élek? Mi lesz az? .. .". A halálnak ezt a költői hívását nem lehet csupán transzcendens motívummá egyszerűsítenünk. Ugyanis a valóság nyomasztó, már-már feloldhatatlannak tűnő konfliktusai motiválják ezt a halálvágyat, de ennél sokkal fontosabb, hogy ez elsősorban nem is a megsemmisülésbe menekülés reakciója, hanem inkább a kozmikus lét megismerésének, az ismeretlen kozmosz „meghódításának" vágya. Természetesen nem tudományos értelemben, hanem a népmesék költői logikájának parancsa szerint. A Meszszeség novellahőse így „utazik el" a beszívott klór és kénsav halálos elegyével az „üvegtóhoz". De Gelléri életszeretete, realista ars poeticája — miután tehát másnemű közegben is megvizsgálta —, itt adja vissza a szavak eredeti jelentését. Kezdetben szimbolikus, mesei világban halad az utas, de az indázó, ringató lírai álomképekbe minduntalan belehasítanak a félelem expresszionista víziói, villámigéi. E nagy látomás, a halál felé tartó utazás végállomása végülis nem a „szabadság", a „messzeség" tartományában van. A valóság alakjainak,