Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)
Kortársak - Tarján Tamás: Az egyes szám első személyű előadásmód Tersánszky Józsi Jenő regényeiben
Természetesen nincs szó arról, hogy minden énregénynek csak kinövése lehet az elő- vagy utószó; Tersánszky regényeihez azonban általában csak isméilő-aláhúzó-összegező elemként kapcsolódnak — vagy lélegzetvételek a történet előtt. Hősök és helyszínek Az énregény — egy-két ritka, sajátos forma kivételével, mint amilyen A margarétás dal is — vállalja azt a leszűkítést, hogy egyetlen alak szemszögéből ábrázolja a világot, amely így különösen homogénnak hathat, de könnyen válhat érdektelenné. Ez a lélekelemző, tisztán pszichológiai énregény esetében nem fenyeget, hiszen itt a lelki történésen, annak érdekességén és sajátszerűségén van a hangsúly. A „mesére fölesküdött" Tersánszky természetesen pszichologikus regényeit sem tudta pergő cselekmény nélkül elképzelni. Ha tehát ragaszkodott az énformához — és gyakorta ragaszkodott —, akkor meg kellett találnia azt a hőstípust és azokat a helyszíneket, amelyek jellegükben hordják az eseményességet, változatosságot. „Megtalálni" — nem pontos a szó: az énforma és a — Tersánszky élményeiből, megfigyeléseiből életre kelt — alakok és helyszínek mintegy föltételezik egymást. Utóbbiak dinamizmusát, mozgékonyságát ellenpontozza a nézőpont állandósága (amihez a figura karakterbeli állandósága is társulhat); az esetleg unalmassá, érdektelenné válható állandóságot viszont folytonosan élénkíti a hős és a helyszín folytonos mozgása. Tersánszky szinte minden művében a „vasalt társadalmat" és a kívülre szorultakat ütközteti. A kirekedtek serege változatos: akad, aki kihullott — maga hibájából vagy vétlenül (Buzikán Mátyás, illetve Kakuk Marci például); van, akit az isten eleve a „kintiek" közé rendelt (Gazsi); egyikük törekszik vissza a társadalomba (Sa), másikuk lent érzi jól magát (Ruszka Gyuri — de lényegében Kakuk Marci is). E figurák — átmenetileg vagy véglegesen — mind perem-emberek. Jellemző rájuk a napról napra élés, az esetlegesség, az aggodalom változatossága: mit hoz a holnap? Tengődésükért szakadatlanul cselekedniük kell, útilaput gyakran kötnek a talpukra, megállapodni nemigen tudnak, de nem is igen akarnak. E hősök egyéniségének és sorsának alaptermészete, jellegzetessége följogosítja Tersánszkyt, sőt szinte kényszeríti is őt, hogy regényeit epizódok egymásutánjából, aprózottan építse föl. S epizódjai ezért nem anekdoták: erre nincs ideje, azaz hőseinek nincs idejük. (A novellista Tersánszky viszont szívesen láttat elbeszélésnek egy anekdotát'. 13 ) A kapitalista társadalom aljnövényzetének irodalmunkban minden bizonnyal leggazdagabb és legszínesebb leírása ezeken a regényepizódokon keresztül valósul meg. Az extenzitásigény és a megszállott mesélőkedv okozza, hogy Tersánszky még a legvékonyabb történetkét is szívesen csavarja több szálból (a Kakuk Marciban például a legtöbb — a cselekménybe tartozó — epizódnak van olyan — a cselekménybe nem tartozó — előzménye vagy mellékkövetkezménye, amit Tersánszky futólag megemlít). A hősök, egyéniségük és életformájuk miatt, természetszerűleg állandó helyváltoztatásra kényszerülnek; Tersánszky regényeiben tehát kavarognak, egy13 V. ö. : Kerékgyáltó I. : i. m. 64. 1.
