Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)

Kortársak - Kis Pintér Imre: Füst Milán: A feleségem története

lyek kivált a regény utolsó részében megsokasodnak. Ezek a monológok — Sanders levelei, Störr naplójegyzete: „Mert képzelj el egy egész életet ekképpen: pástétomot akartál, és csokoládét kaptál" stb. — egészében a didaktikus Füst közbeszólásai, kulcsot adnak a parabolához, többnyire egyszerűsítők. Élesebb kontrasztot társít viszont valóságos mivoltához a főhős tudatossága, intellektuális kiélezettsége. Störr nemcsak érez és cselekszik, hanem mindvégig gondolkodik, töpreng az életén. Intéllektuel ő, a szónak abban az értelmében, ahogyan Király István a századelő új társadalmi embertípusát jellemezte: „Nem szociológiai kategória volt többé: szellemi típust jelentett; nem mint az értelmiségi, hanem mint az értelmes ember szinonimája élt: egy nem gondolkodó társadalomban a gondolkodó emberrel jelentett egyet."

15 Az emlékezés-fikció tehát nemcsak a már lezárt élet újraélésére, nosztalgikus érzelmekre ad a hősnek alkalmat, hanem az újra-gondolásra is: a gondolati korrekciókra. Störr legalább képzeletben szeretné múltját kijavítani: s ezért mindig kívülről szemléli magát, sokszor az önirónia elidegenítő effektusaival: a l'esprit d'escalier, az utólagos eszmélkedés, amelyre mind gyakrabban kényszerül, egyszerre társítja Störr időből való kiesettségét, s gondolkodással való „megvertségét" is. S mert lényege az a Füst-hősnek: a stílusban is hangsúlyosan jelentkezik: példázva az intellektuális feszültség és a kötetlen élőszó ellentétét. Szemléltetve egyúttal a líra és próza lényeges különbségeit is. Füst lírája közvetett, ünnepélyes, a koturnusos, merev áltörténelmi maszkokat keresi, a próza ezzel szemben mindig az egyszerű közlésre törekszik. „Más az indulati anyaga, világítása, fajsúlya — írja Ungvári Tamás. — Füst prózája arabeszkszerűen könnyed. Míg a költemények realitása vaskos, masszív, elnehezült — ... itt minden olvadékony, tünékeny, illó."

16 Hétköznapi, fecsegő, extenzív ez a próza, telve elnagyoltsággal, sőt szándékos grammatikai pongyolasággal: „Mert mit kellene most tenni nekem?" — kérdezi Störr a tennem helyett magyartalan dativuszos szerkezettel. Füst, kerülve a bonyolultabb mondatépítést, zsúfolja a tő- vagy hiányos mondatokat: az „ahogy jön" véletlenszerűségének a látszatát igyekszik felkelteni, szaggatottsággal, retardációval is. S impulzív kérdő és felkiáltó mondatokkal az érzelmi megmozgatottság képzetét. Mégis, egészében ezt a dinamikus prózát szigorú gondolatritmus köti: akusztikusán egyetlen kántáló dallamot intonál, másrészt logikusan megszerkesztett is, anélkül, hogy az élőszó-jelleget sértené, szinte a gondolkozás egész fogalmi apparátusát felvonultatja. Störr osztályoz, magyaráz, következtet, szembeállít. „Egyelőre vegyük a dolog lényegét, s kezdjük azzal, hogy ami Párizsban kezdődött, Londonban érte meg a virágát." A körülményeskedő mondatszerkesztés egyben a fogalmi pontosság, árnyaltság igényét is asszociálja: az előttünk gondolkodás feszültségét hozza a szépprózába. Ezért is aránytalanul sokat használja az értekező próza segédszavait, halmozza az okés célhatározói és különböző mellérendelő összetételek kötő és viszonyító szavait. Szinte tobzódik a mert, mivel, hiszen, tehát, az ámbár, noha jóllehet, pedig, de azonban, illetve, is, mégis stb. szócskák használatában. Störr megkavartságát, a „semmi sincs egészen úgy" tehetetlenségét pedig mindennél hívebben érzékeltetik a beszélő effajta fordulatai: „Egy közepes, jó boarding-house-ban szálltunk meg tehát a Charing-Cross közelében. Illetve, hisz nem is volt az közepes jó, elég rossz volt,a házigazdánk pedig egy ájtatos, vén csirkefogó, de róla lő Király István : Ady Endre, 1970. 1. k. 112. 1. 18 Ungvári Tamás: Ikarusz fiai, 1970. 358. 1.