Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)
Kortársak - Kis Pintér Imre: Füst Milán: A feleségem története
viaskodva is az irracionális világ válaszát fogalmazza, s ha a művészi megformálás konkrétumaitól eltekintünk: eszmeisége Dosztojevszkijtől Kafkán és Joyce-on át Camus-ig a század megannyi jelentős modern művészének a problémafelvetésével rokonságba hozható. S mert Füst Milán értelmezése, mint látni fogjuk, kifejezetten a dilemma morális vonatkozásait állítja előtérbe, így gondolati összecsengése az egzisztencialista filozófiával a legerősebb. Bizonnyal Füst Milán is elmondhatná, amit Camus majd a L'homme révolté -ban fog fejtegetni, hogy a szabadság ellentmondásos. Erkölcsileg csak a tot'ális szabadság gondolata elfogadható: történetileg viszont csupán a korlátozott szabadság elviselhető. Szabadság és igazság így egymás ellen fordul. 7 A feleségem története mégse fér el az egzisztencialista filozófia keretei között. A störri konklúziók ugyanis egzisztencialisztikus árnyaltságuk ellenére: alapvetően más világból valók, amint a regény életteljessége, spontán, áradó dinamizmusa, érzelmi-hangulati gazdagsága is ellentmond az egzisztencialista létértelmezés logikus zártságának, kietlen kiszámítottságának. Störr világképe szélesebb skálájú és ellentmondásosabb, a filozófia statikus helyzetei, elvont megoldás-lehetőségei mellett az érzelmek esendőbb érveire is hivatkozik. A történet — így értve — az ember-lét nagyságának és törpeségének a példázata is, hiszen Störr számára — aki a feloldás lehetősége nélkül éli a kudarc és újrakezdés, a kitárulkozás és megszégyenülés, az iszonyú és a gyönyörű felváltva pergő s egymást kizáró emberi helyzeteit — a világ mindenekelőtt rejtély, paradoxon. „Érthetetlen és szédítő szövevény" ez a világ, ahol az élet egyszerre mámor és szenvedés, a kapitány nem győzi csodálni is: „A tébolyt és a szépségét". S ha kizárólagossá és végletessé, a világ mint csoda és pokol motívumáig nőttetve is, de a störri életérzés egyértelműen és jellegzetesen arra a létélményre utal, amit — ellentmondásossága ellenére is — az első Nyugat-nemzedék leginkább közös jegyének érzünk. Kiindulásában legalábbis, az esztéta és moralista tartalmak keveredése révén, amikor az esendőségben is ott az öntudat, a szkepszis mellett a már-már mámoros életigenlés, a szorongás mellett a teljesség ígérete, a nagykorú emberség bűvölete is, s ami megannyi dráma-felállásban sokféle költőtartást inspirált, eltérő, végső következtetéseikben egymást cáfoló válaszokat is. Ady sugaras próféta lírájától a csöndesebb Tóth Árpád-i áhítaton át, a valóság teljes és elkötelezett vállalásától a vívódó valóságvállalás különböző fokozatain keresztül az engesztelhetetlen szembenállásig: Füst Milán kiélezett valóság-ellenességéig. Amint a regény Störr és Sanders nagyjelenetében — egyenes beszédben is — összeszikráztatja a pólusokat: Sanders: „Létezik teljesség, erre felelj!... Megvetlek benneteket. Mért nem vagy akkor féltékeny a cigarettájára is, amit elszív, meg a múltjára vagy a nap fényére, mikor süti a bőrét, s ő borzong a gyönyöröktől... Vagy lehet bűn nélkül végigélni ezt az életet?" Störr: „No végre — mondtam én. — Befejezted a tanítást? ... Mindez igen tanulságos is, csak épp hogy mire akarsz itt engem rábeszélni? — kérdeztem tőle nevetve... Hogy szeressem őt szeretőstül, vagy mire? Hogy szemet hunyjak... Es ebből állunk, ezt akarod elhitetni velem? — ordítottam. — Vagy ha igen, helyeselni tudod, belenyugszol, idejutottál? — Hogy még a tiltakozást se hagyod meg az embernek? 7 Idézi Ungvári Tamás : Az eltűnt személyiség nyomában. 1966. 75. I.
