Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)
Kortársak - Szegedy-Maszák Mihály: Esti Kornél
pen ezért egyaránt létjogosultak. A türelem az egyedül erkölcsös magatartás velük szemben. Ha pedig csakis a nyelvek tagolják a világot képező jelenséghalmazt, akkor a viszonylagosság egyetemes törvény: „Miután mindezt kifejtettem, eszembe jutott, hogy ennek az ellenkezője is éppannyira áll, mint minden dolognak a világon." (ÍX. fejezet) Az egyetemes viszonylagosság tudata készteti Esti Kornélt arra, hogy semmin se csodálkozzék, ne tegyen különbséget természetes és természetellenes között. Álláspontja nem vezet az értékek tagadásához. Ellenkezőleg: az elsajátított szokásrendszer és kultúra, a szülőföld, a neveltetés és az anyanyelv feltétlen nagyra értékelése következik belőle. Mivel az alkalmazott jelrendszerben kifejeződő nyelvszemlélet és a világkép szorosan összefügg egymással, az Esti Koméiban aligha beszélhetünk felszíni és mély szerkezetről. Rétegezettség helyett talán helyesebb önmagába viszszatérő görbéhez hasonlítani a szöveg felépítését. A felszíni és a mélyszerkezet megkülönböztetése ugyanis maga után vonná annak a feltételezését, hogy egy mélyszerkezetnek több felszíni felelhet meg. Az Esti Kornél nyelvszemlélete alapján nem létezhet egyazon történetnek kétféle elbeszélése. Úgy is fogalmazhatunk, hogy Esti meggyőződését elfogadva azt kellene állítanunk, hogy az olasz nyelvhasználat hívta életre Danténak a pokolról, a tisztítótűzről és a paradicsomról alkotott fogalmát, a német nyelvhasználat Luther vallási nézeteit, az „új", tehát már nem „közép" franciáé Rabelais és Montaigne szabadságérzetét, s nyelvünknek a parasztival megújított változata Petőfi politikai felfogását. Az Esti Kornél világképének az értelmezését a szaggatott felépítés nehezíti meg. A világkép szempontjából e mű egy sor állapotleírásból áll, amelyeknek együttesen összefüggő világgá kell összeállniuk az olvasó tudatában. Az összbenyomást két minőség: az irónia és az allegória teremti meg. Az örökalvó elnök történetében az irónia jut elsődleges szerephez, a „közönséges villamosút" az ember életútjáról, a bolgár kalauzzal folytatott társalgás arról szóló allegorikus példázat, hogy a különböző nyelv lehetetlenné teszi az emberi érintkezést. Az uralkodó jelleg ellenére mindhárom részben a másik minőség is érvényesül. Kölcsönhatásuk határozza meg az egész mű világképét. Említettük, hogy ez a világkép semmiképpen nem tételezi fel az értékek tagadását. Legfeljebb arról lehet szó, hogy Esti Kornél — mint minden ironikus — elrejti, álcázza azokat az értékeket, amelyeknek elkötelezettje, így nem könnyű őket meghatározni. A bevezető fejezetben például azt állítja, hogy szemében az számít értéknek, ami „érdekes, nem unalmas", az érettségit követő külföldi utazás történetének elbeszéléséből viszont már kiderül, hogy ez a látszólag felszínes igény valójában átfogó világmagyarázat célkitűzését rejti magában: „Olyan író akarok lenni, aki a lét kapuin dörömböl s a lehetetlent kísérli meg." Korábban azt állapítottuk meg, hogy az Esti Kornél történése rendkívül szétszórt. Egy szerkezet mégis egységbe fogja az eseményeket, s ez az egyik legrégibb allegorikus szerkezet, az utazásé. A beszéd mellett az utazás Esti Kornél másik állandó foglalatossága. Szerkezete a mű egészét áthatja: kifejezi a címszereplő bizonytalanságérzését a világban, érthetővé teszi a történet széttöredezettségét és azt, hogy a szereplők minduntalan elveszítik azonosságukat. Kezdeti szakaszában ez az utazás az előre nem látható lehetőségek korlátlan szabadsá-