Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)
Kortársak - Szegedy-Maszák Mihály: Esti Kornél
fejtésére. Nem mindentudó elbeszélő, az eseményekről a szereplőknél kevesebbet tud, sokat bíz a történet befogadójára: „Csak egy a rejtély. Vajon az asszony összejátszott-e ezzel a vén zsivánnyal, aki az utolsó krajcárig visszacsalta a leánya hozományát? Lehetséges, hogy így volt. De az is lehetséges, hogy az asszony csak vak eszköze maradt neki és ő csak az urát akarta visszaszerezni, csak a szerelmét akarta mindig drágábban adni. Ez is lehetséges. — Van itt még egy bökkenő. Utána soha többé nem veszekedtek. Ez furcsa. Én nem is tudnám megmagyarázni. Magyarázd meg talán te." (X. fejezet) Az elbeszélő hiányos ismereteivel magyarázható, hogy nem derül fény arra, Kernel Kálmán hol tartózkodott, mit csinált eltűnése idején, vagy Jancsi János mire várt egy fél fejezeten keresztül. Esti Kornél elbeszélő modalitását a kisebb valószínűség jellemzi. Nem akarja azt a látszatot kelteni, hogy tényszerű az, amit elmond: „Eléggé képtelen, valószínűtlen és hihetetlen? [...] Jó, akkor megírom." (Ví. fejezet) Az elbeszélő művek hagyományos kijelentő módjáról többször is feltételes módra vált át a Sakálokról szóló történet elmondásakor, a Világ végét pedig egészében az álom módjában beszéli el. Hangnemét sokszor az a szándék vezérli, hogy választ keressen arra a kérdésre: miben különbözik az, ha valaki komolyan gondolva jelent ki valamit, attól, ha nem komolyan gondolva teszi ugyanezt. A nyitó fejezetben tudatosan vállalt célként hirdeti a feltételes módban való elbeszélést, így határozván meg készülő műve műfaját: „Útirajz, melyben elmesélem, hol szerettem volna utazni [...]." Azért is kétség fér ahhoz, hogy Esti megbízható elbeszélő, mert az Esti Kornélban a beszélő nem azonos a nézővel, a szubjektív beszédhelyzet nem okvetlenül külső, az objektív beszédhelyzet nem szükségképpen belső látószöggel párosul. A nézőpont nem része, hanem határa az elbeszélt világnak; szem, amelylyel látunk, anélkül, hogy magát e szemet látnók. A szöveget hét tényezős közlésként értelmezhetjük: író — elbeszélő — néző — történet — néző — történetbefogadó — olvasó Kosztolányi a nézőpont bonyolításával éri el, hogy müvének világképe egyáltalán nem könnyen értelmezhető. Mivel Esti Kornél szereplőből történeteimondóvá válik, majd ismét visszaváltozik, hol kívülről, hol belülről látjuk, így nem tudjuk eldönteni, értékrendje mennyiben fedi az elbeszélőét s mennyiben különbözik tőle. Viszonyuk olykor már-már azt sejtetné, hogy tudathasadásos állapot kifejeződését láthatjuk bennük, párbeszédük kivetítéssel álcázott belső magánbeszéd. Bizonytalanságérzésünket az is fokozza, hogy a belső megközelítésű részekben a tér és az idő elveszíti meghatározhatóságát: „Visszafelé mentek, vagy előre? Egy fél óra múlt el? Vagy csak fél perc?" (III. fejezet) A kettős belső nézőpont ugyanazokat a külső eseményeket szélsőségesen eltérő értelmezésben láttatja a XV. fejezetben, „melyben Pataki a kisfiáért aggódik,
