Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)
Kortársak - Szegedy-Maszák Mihály: Esti Kornél
A XX. század epikai kísérletezőinek többsége — Joyce-tól Bulgakovig — általában úgy távolodott el a realista-naturalista értelemben regényszerű jelrendszertől, hogy mitikus szerkezeteket idézett föl. Az Esti Kornél eredetisége ebben a vonatkozásban is figyelemre méltó. A retorikusok által megkülönböztetett három alapvető szókép: a hasonlóságot jelölő metafora, a rész-egész összefüggést kifejező szinekdoché és az okságra utaló metonímia közül az epikában hagyományosan a legutóbbi jutott döntő szerephez. Kosztolányinak ebben a művében az okozatiságnak inkább csak bonyolultabb, áttételesebb formája uralkodik. Mivel egyedi szöveg értelmezésében nincs helye a hosszabb elméleti kitérőnek, az okozatiság két fajtáját csak egy-egy általunk kitalált mondattal szemléltetjük: Füstöt látok, tehát égetnek. A villamos megy, mivel motor hajtja. Az Esti Kornélra jellemző okozatiság elsősorban a második fajtához tartozik. Főként nem a történésben, hanem a szöveget megszervező, gépezethez, működő szerkezethez hasonlítható nyelvi játékban nyilvánul meg. Ez okozza, hogy az őrült lánnyal való találkozás vagy a „közönséges villamosút" fokozásos folyamatként bontakozik ki, jelentése is egészében van. A szöveg felépítésében megfigyelhető okozatiságtól eltekintve a rész-egész összefüggés és a hasonlóság a mű legfőbb formaelve, a szinekdoché és a metafora tehát fontosabb feladatkört lát el az Esti Kornélban, mint az epikus hagyomány túlnyomó többségében. A mű első fejezete bejelenti és értelmezi a szöveg egészét, a „közönséges villamosút" pedig Esti Kornél egész életének, összes elbeszélt történetének a sommázata. Ez az utóbbi részlet jó példa arra, hogy Kosztolányinál a nyelvi játéknak mélyebb jelentősége van, jelrendszerének lényege, hogy többre gondol, mint amit ténylegesen kimond. A felszínről, a látszatról, a homo aestheticusról tett írói kijelentések ennek a törvényszerűségnek a tételes megfogalmazásai, az Esti Kornél mondatszerkesztés szempontjából szinte köznyelvi, jelentéstanilag viszont rendkívül összetett szövege pedig a legkövetkezetesebben végrehajtott megvalósítása az író életművében. Ez a mű több szinten is olvasható: a „villamosút" azonnali értelmét mozgó jelentésként az „utazás", végső jelentőségként az „életút" egészíti ki. Ez a többszörös olvashatóság indokolja Kosztolányinak a nyelv logikátlanságára vonatkozó állításait. A történetelmondás hagyománya sok tekintetben igazodott a logika szabályaihoz. Kosztolányi ezt a kapcsolatot rombolta, midőn például mellőzte a harmadik kizárásának a törvényét: Kernel Kálmán a róla szóló történetben nem él, de nem is halott. Metafora és ismétlés: ez a két sajátosság jellemzi az Esti Kornél nyelvjátékát. Metafora jelöli azt a két jelentettet, amely úgy szerepel a szövegben, mint logikailag meghatározhatatlan. Egyikük a meghalás, az az időpont vagy időtartam, „mikor az ismeretlen láb reánk tipor s a lét észrevétlenül a nem-létbe billen" (VIII. fejezet). A másik a művészet, amelynek a tükör az önjelképe: „Esti teljes hosszában végigvágódott a földön. A tükör elé esett s kidülledt mind a két szeme. Ekkor rohant be a sápadt fiatalember. Lélekszakadva követelte a mestert, hogy a színpadra vigye. Döbbenten látta, hogy mi történt. — Érdekes — jegyezte meg —, most is nézi magát a tükörben. — Igen — bólintott az orvos. — Mint afféle művészember. Pedig már nem is él." (Az utolsó fölolvasás)
