Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)

Egy előfutár - Bodnár György: Látvány és valóság (Kaffka Margit impresszionista regénye: a Színek és évek)

dig nagyobb jelentőséget tulajdonít a 'női karaktert' meghatározó okok közt a 'szervezeti inferioritásnak' a társadalmi viszonyokkal szemben".

12 Gúnyosan beszél arról az irodalomról, mely ilyenféle teóriákból és nem az életből indul ki. Szederkényi Annáról írja: „Az utolsó huszonöt évben az élet, az eleven valóság rácáfolt ezekre a szentenciákra, az erőfeszítések hiábavalóságára, a 'természetes' gátakra, az asszonyi boldogság és az emberi munka összeférhetetlenségére s főleg arra, hogy e mondvacsinált problémák igazán léteznek ilyen formában, vagy legkevésbé is fontosak".

13 E világos gondolatok már akkor születtek, amikor a háborús magyar társadalom forradalmi erjedése az élet minden kérdésében közelebb vezette az írót a társadalmi összefüggésekhez, de ilyen irányba tájékozódott az indulás éveitől kezdve. Már 1905-ben hasonló gondolatokkal szólt bele egy feminista vitába: „Ma még a családdal szakító asszony magánya végtelenül szomorú, küzdése meddő — bukása teljes. Lövik doktorkisasszonyával versenyt ellenkezett, gúnyolt, prédikált a családja, a hivatalos tudományosság, a társaság és a szerelme, amely ma csakis a család gondolatára vezethet — a szegény, merész leány persze hogy kimerült, és 'jelentéktelen' óhajtott lenni a katasztrófája után, mikor minden álma csődöt mondott. De ez csak kimerülés, nem átalakulás. — Hát semmi kétség. Ha egy intézmény egy nagy csoport embert száműzötté, beteggé, rabbá tesz — akkor az pusztulni vagy alakulni fog az időben, akár akarjuk, akár nem. Minket még a hangulatok, álmok, kegyeletek ezer szála köt ahhoz az 'unalomhoz', amely 'családi körben született egy csendes, téli estén' — de ne felejtsük, hogy gyermekeink már új levegőben, más áramlatok közt fognak felnőni. . "

Vi Kaffka asszonyait a rájuk kényszerített életforma fojtogatja, tehát ők a társadalom ellen lázadnak. S mivel bajaik az egész társadalom nyomorúságából fakadnak, lázadásuk csupán felfokozott szenvedélyű kifejezése az általános elnyomottság vágyainak. Kaffka műveiben a „férfivilág" szimbólummá válik,

15 de ez a szimbólum maga sem elvont, hanem önnön realitásaiban mutatja az „egész" természetét. A Falun özvegyének formálisan nincs igaza: az exhumálás nem igazolta be vádját, nem tudja bebizonyítani, hogy szép vetélytársnője gyilkoltatta meg férjét. Az asszony hisztérikus kitörése, átkozódása azonban így még jobban mutatja a lázadás általános jellegét, s benne az író rejtettebb öszszefüggéseket tud megsejtetni: „Természetes halál?... Igen? Hát természetes?... Nagy is a maguk tudománya!... Hát kell ennél jobban gyilkolni, kirabolni a más ember életét? ... Mit ér akkor a maguk törvénye, irkafirkája, tanúsága? Bújjanak el a doktorok mind, a híresek, ha ennek a nyomát meg nem lelik a halotton, még a porladó csontját is egy olyan piszkosnak a szája csókját, a paráznaság bűzét... ha maguk is egyetértenek azzal... a törvényük ... mert férfi mind ... az Isten is ... az az Isten az égben .. ,"

16 Egyik újtestamentomi novellájában pedig a téma egyetemes jellegével még tovább általánosítja a női és férfivilág szimbolikus ellentétét: „Szülni, ha ők akarják és szűz lenni, mikor nékik úgy tetszik; — avagy parázna, ha őtőlük arra ítéltetett! Megtudakolni, megigenleni és megcsodálni az ő beszédüket és művele12 Szász Zoltán: A szerelem, Nyugat, 1913. 2. k. 197. 1. 13 Szederkényi Anna: Lángok-tüzek. Pesti Napló, 1917. 126. sz. 14 Azért sem az utolsó szó. Virágfakadás, 1905. 123. 1. 15 V. ö.: Radnóti Miklós: Kaffka Margit művészi fejlődése. 1934. 13. 1. 16 Megj.: Pesti Napló, 1917. 115—116. sz.