Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)

A varázslat műhelye (Krúdy-problémák) - Sőtér István: Krúdy és a megállított idő

Megtalált idő helyett Krúdynál: megállított idővel találkozunk. Bárhol állítjuk meg az időt, az tüstént múlttá — és jövővé válik. Krúdynak csak egy valami nem kell: a jelene. Ha az időt Tisza Kálmán korában állítja meg, akkor ebben a megállított időben bennfoglaltatik a Bethlen István-i jövő, vagyis a kiegyezéskori Magyarországban a trianoni. Proustnak azért van szüksége a jelenre, hogy abban a múltbeli, a valódi, a jelennél is jelenebb idő megjelenhessen. Proust alá akar merülni az időben, — Krúdy az időn kívül akar kerülni. Krúdy az időtlenség írója, mert a megállított idő eleve időtlen is. A betyár álma játszódhatik a reformkorban, a millennium idején, és az író úgy mondja el a történetet, mintha az a megírás jelenében történt volna meg. Szuki úr, a vérbajos, váltóhamisító telekkönyvvezető, élhetett a századvégen, de az 1920-as években is, vagy bármikor, amikor váltókat hamisítottak. A megállított idő tehát Krúdy művészetének alapjelensége, és ha az ő művében bármiféle Proust-hatás elképzelhetetlen is, a téves rokonítás mégis fontos kérdésre hívja fel a figyelmet, — a XX. századi regény legfontosabb kérdésére, az időhöz való viszonyra, az idő írói kezelésére. Bizonyos, hogy a XX. századnak csak a legeredetibb epikusai találkozhatnak az idő kérdésével, és köztük van Krúdy helye is. A XIX. századi regény egyértelműnek fogta fel az időt, a XX. századi azonban többértelműnek, viszonylagosnak, tehát talányosnak. Ennek az új és korszerű epikának Krúdy a maga sajátos módján, szuverén önállósággal és eredetiséggel válik a részesévé. * * * A megállított idő nemcsak többértelművé teszi a történet idejét és korát, hanem magát a történetet is megszünteti. Pontosabban: a történetből kiküszöbölődik a cselekmény, mint olyan ürügy, melyre többé nincs szükség, mivel a valóság immár nem a cselekmény által nyilatkozik meg. Krúdy méltán emlegetett cselekménytelensége szükségszerű folyománya annak a vállalkozásnak, hogy világirodalmi kortársaival párhuzamban az idő problémáját új módon oldja meg. Ez a cselekménytelenség lassan alakul ki, és válik írói módszerévé, és első korszakának írásaiban sem nehéz a novellaíró Mikszáth hatását felismerni. De még A vörös postakocsi korszaka is a szó későromantikus értelmében cselekményes, noha épp ennek a korszaknak anekdotikus alkotásaiban is kísérlet történik az idő megállítására és a cselekmény mellőzésére. Mindkét törekvést elősegíti az a két közeg, melyben Krúdy a történeteit elhelyezi: a félmúltbeli Nyírség, mely az utolsó talányos művek színterét is adja, és egy bizonytalan korú Pest, mely a szabadságharc utáni évektől kezdve az 1910-es évekig terjedő korszak úgyszólván akármelyik esztendejében meglelheti helyét, oly módon, hogy az idő máris többértelművé válik, mielőtt még megállítására sor kerülhetne. A vörös postakocsi alakjai és cselekménye mintegy rögzítetlen állapotban maradnak, félévszázadnyi időközön belül, és innét már csak egy lépés hiányzik ahhoz, hogy a cselekmény helyett maga az idő rögzítődjék. Elősegíti ezt a kronológiai „csúsztatást" a Krúdy teremtette Pest fikciója, melyet az író talán emlékek, régi divatlapok és folyóiratok segítségével, de leginkább a maga zseniális beleélő leleményével teremtett meg. A Hét Bagolynak és több más írásának stílusa ironikus és dekoratív tervszerűséggel követi és teremti újjá az 1860—70-es évek beszélyeinek stílusát. Krúdy Pestje: délibáb, mely azonban máig meg-