Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)

Egy előfutár - Bodnár György: Látvány és valóság (Kaffka Margit impresszionista regénye: a Színek és évek)

BODNÁR GYÖRGY: Látvány és valóság (Kaffka Margit impresszionista regénye: a Szinek és évek) A század eleji magyar próza szerepe a Nyugat irodalmi forradalmában kétértelmű: minősítése attól függ, hogy a kis műfajok vagy a regény felől nézzük. Az Ady előtti modern magyar irodalom sok mindent észrevett a korforduló változásaiból: megszületett a városi életmotívumok költészete, szenvedélyes irodalmi viták és teóriák ostromolták a régi ízlés és esztétika falait, sőt, a kisprózában az új életérzés és az ennek megfelelő új stílus is megjelent. De e költészet új életmotívumai a régi vers keretei között szorongtak, a kritikai viták csupán az új célok irányát jelezhették, a novellák pedig — a szokatlan hangulatúak és a műfaj konvencióit feszegetők is — természetüknél fogva csak a valóságrészletek, a felvillanások és a sejtések közvetítői lehettek. Az irodalom világképe és önszemlélete tehát kiegészült, de még nem alakult át. Ezt a helyzetet fejezték ki Ady Endre pontos szavai — „Mi elmaradtunk messze. Csak az ideák szárnyaltak el hozzánk. A körülmények, a dolgok még nem"

1 —, melyek között a „dolgok" egyaránt jelentették a várt és sürgetett társadalmi változásokat, valamint a velük adekvát új műveket. A kor torlódó feladatainak áramában az új íróra a szintézis várt: a részeredményeknek nemcsak az összegezése, hanem egy új rendszerbe való beépítése is. De ezt az új rendszert csak az építhette fel, aki a torlódásban felismerte a jövő logikáját, s aki megtalálta a kifejezésnek azt a formáját is, amely egyszerre volt képes közvetíteni az ellentmondásokat és a feloldást, a kuszaságot és a történelem rendjét, a kétségeket és a hitet, az önépítést és a közösségi feladatvállalást. Már hosszú ideje kétségtelen, hogy a költészetben Ady Endre megteremtette ezt a szintézist. A regényben azonban, amely műfajánál fogva ugyancsak lehetővé tette volna az összefoglalást, a századelő magyar irodalma nem jutott el Ady magaslataira. Jól ismertek azok az elméletek, amelyek a magyar költészet szupremáciáját a regényhez szükséges társadalmi nézőpont hiányával magyarázzák. E magyarázat általános érvényessége azonban nem fedheti el a magyar regényirodalomnak éppen azokat az alkotásait, amelyek mégis adekvátak lehettek Ady lírai szintézisével. 1908-ban, amikor a Nyugat megindult, a magyar regényújdonság A Noszty fiú esete Tóth Marival. Az irodalomtörténet közhelye, hogy az Ady szellemét tükröző igazi fordulatot ebben a műfajban Móricz Zsigmond teremtette meg, de az már újra és újra kihull az emlékezetből, hogy az új út felfedezésében i Ady Endre: Nostra res agitur. In: Ady Endre Publicisztikai írásai, 1977. 1. k. 363. 1.