Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

W. Somogyi Ágnes: Képzőművészek Ady Endre halottas ágyánál

korábban kapott értesítést: „telefonálnak, hogy szaladjak: még él. Rohan­tam . .. Már nem élt". 12 Érthető, hogy 1 /4 10-kor Csinszka telefonált Hatvány Lajosnak. 13 Bizonyo­san megkereste mint barátot, és gondolnia kellett arra is, hogy ő fogja a szám­lát rendezni. Nádas Sándor úgy tudja, hogy Csinszka V2 10-kor hívta Hatványt. Szerinte (és ezt csak az ő írásában olvastuk) l /í 10-kor Babits Mihály telefo­nált Móricz Zsigmondnak. 1 '' Lehet, hogy Babits akkor még nem értesült a ha­lálhírről, és ő mondta, hogy még él. Mindenesetre úgy gondolhatjuk, hogy Móricz Zsigmond kérte fel a hamarosan megérkező Csorba Gézát, hogy rajzol­ja le a halottat a Nyugat számára. Talán Móricz érkezett először a szanatórium­ba. Zilahy Lajos valószínűleg hallomásra épülő leírása szerint 10 óra felé már megjelent a halottas ágynál a Szociáldemokrata Párt küldöttsége, s ezt követ­ték a Nyugat, illetve a Pesti Napló, majd a Vörösmarty Akadémia képviselői. 15 V4 H-kor lépett a szobába Hatvány Lajos. 16 Nádas Sándor szerint 10 körül in­dultak az újságírók a város minden pontjáról. 17 Körülbelül úgy áll össze a kép, ha azt gondoljuk, hogy Móricz akkor kezdett Ady Endre a ravatalon c. írásá­ba, amikor Hatvány megérkezett. így magyarázható az, hogy Móricz szövege szerint „fehér hölgy rajzol az ablakban". 18 Hatvány Lajos ugyanis magával vitte akkori feleségét, Winsloe Christa szobrászt. Csinszka telefonja és Hatvány érkezése között egy óra telt el. Hatvány Lajosné Somogyi Jolán úgy emlék­szik férje elbeszélésére, hogy az autón vitte a halotthoz Ferenczy Bénit és ta­lán Vedres Márkot is. Feltételezhető, hogy Hatvány ezért érkezett a telefonhí­vás után egy órával. Móricz Zsigmond cikkéből kiolvasható: felesége mellette állt. V2II körül tehát már legalább a következők voltak a szobában: Móricz Zsigmond és felesége, Csorba Géza, Hatvány Lajos és Hatvanyné Winsloe Chris­ta, Ferenczy Béni és talán Vedres Márk. Nem tudjuk, mikor érkezett Vértes Marcell, aki ekkortájt alkalmazott grafikusként működött, elsősorban mint a Pesti Futár állandó riportrajzolója, a Színházi Elet valószínűleg alkalmi mun­katársa és a forradalom néhány jelentős plakátjának (Lukacsics: Őfelsége a király nevében; Velem vagy ellenem) alkotója. Elképzelhető, hogy ő is Hat­vány Lajossal lépett a szobába, mert többen úgy említik, mint aki Hatvanyné­val egyidejűleg rajzolta a halottat. Egy újságíró emlékezése szerint Vértes Marcell és Major Henrik együtt indult a halottas ágyhoz. 11 ' Kapcsolatuk, mun­katársi jóviszonyuk ismert, hiszen ők ketten rajzolták tele a Pesti Futárt. De Majort a szobában senki sem látta, s ez a történet, különösen pedig egy meg­újított változata 20 annyi ékítményt tartalmaz, hogy nem tekinthető forrásér­tékűnek. Nem tudjuk biztosan, hogy mikor búcsúzott el a halottól özvegye. Az itt említett események idején már nem volt a szanatóriumban. Feltételezésünk szerint 10 óra előtt távozott a halottas szobából, meglátogatta az igazgató főor­12 L. 7/12. 13 L. 7/8. 34. 1. « L. 7/14. 13 L. 7/17. Zilahy azt írja, ő este lépett a halottas szobába, ezért feltételezzük, hogy csak hal­lott a délelőtti eseményekről. 16 L. 7/8. 34. 1. 17 L. 7/14. W L. 7/11. 267. 1. » L. 7/5. 20 L. 7/6.

Next

/
Oldalképek
Tartalom