Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

Schweitzer Pál: Ady vezérversei (Állomások a művészi önszemlélet alakulásának útján)

versből valós viszonyok lírai vetületeként sajátos arcélű szubjektum. Azaz a fogalmakon és fogalmak közötti kapcsolatokon nem csillan át az emberi sorskérdések megélésének az a mély igazsága, ami képes lenne eleven szimbólumokká, meghatározott társadalmi problémák tipikusnak mondható lírai vetületévé dinamizálni őket. E dinamika hiányában elvontak maradnak. Elvontságuk teszi oly szembeszökővé a művészi szándék kudarcát. Lírai világkép és fogalmiság egymást kizáró ellentétek-e vajon, és ebből az ellentétből fakad-e a formálás kudarca? Aligha. Ady egész költői életműve ellene mond ennek a föltevésnek, hiszen az életmű kibontakozása folyamatában a fogalmiságnak egyre nagyobb szerep jut. Pályája utolsó szakaszán nem egy versének művészi eszköztárában foglalnak el meghatározó helyet a szimbolikus tartalmú fogalmak, anélkül, hogy elvonttá merevedve meghiúsítanák a műegész létrejöttét. A Minden-Titkok versei pedig minden addigi köteténél nagyobb előre lépés a fogalmi jellegű műelemek elszaporodásának útján. Vezérversének művészileg föl nem dolgozott fogalmait a kötet nagyszámú darabjában látjuk viszont a művészi formaadás sikeréhez döntően hozzájáruló eleven szimbólumként. A közvetlen szemlélet számára önmagukban nem érzékletes, tehát elvonatkoztatott fogalmak bevonása a formateremtő elemek dinamikus együttesébe: ez a kötet termése által határolt időszaknak egyik legnagyobb vívmánya a művészi és világnézeti fejlődés terén. A kötet jelentőségét értékelve Ady pályáján, Vezér Erzsébet joggal emelte ki a dekoratív jellegű külsőségek lehámlásában is megmutatkozó egyszerűsödést és elmélyülést,

37 ami elválaszthatatlanul összefonódik a fogalmiság szerepének megnövekedésével. Csakhogy ezek a fogalmak, köztük a legtöbbet szereplő Minden és Titok, akkor válnak a művészi tételezésmód hatékony építőelemeivé, ha a valóság átélése során szerzett élmények körülhatárolt csoportjából szerveződő lírai műalkotás összetevőiként, hozzájárulnak egyfelől a közvetlen élményeken túlmutató intenzív végtelenség benyomásának fölkeltéséhez, másfelől pedig a mű önálló világa mögötti költői szubjektum konkretizálásához, és a konkretizálás által a lírai én megformálásán át a társadalmi közeg lényeges vonásainak fölidéző átéléséhez. Vagyis a közvetítések bonyolult láncolatával összekötik a megrögzített élményekből kikerekedő szubjektumot a való világgal. E közvetítés által pedig elvontságukat megszűntén megőrizve maguk is élettel telítődnek. Amikor azonban a való világhoz fűződő kapcsolatuk meglazul, közvetítő funkciójukat sem képesek betölteni, nem járulnak hozzá, hogy részeinek meghatározatlansága dacára is eleven benyomást keltő szubjektum vonásait idézze fel a vers a befogadóban. Közvetítésre alkalmas dinamikus szimbólumokká válás helyett megrögződnek elvont fogaimiságukban. A puszta tartalmat képviselik a művészi forma minőségi többlete nélkül. Ennek a statikus állapotnak mindenesetre megvan az a haszna, hogy láthatóvá teszi mindazokat a világnézeti problémákat és ellentmondásokat, amelyek még a művészi formaadás sikere esetén is hozzátapadnak ezekhez a fogalmakhoz. A fogalmiság szerepének megnövekedése, a Minden és a Titok szimbolikus tartalmi fogalmainak gyakori előfordulása és végül kötetcímmé emelten jelszóvá avatása az Ady-életmű kibontakozása egy szakaszán egyenes és szükségszerű következménye annak a magatartásnak, amivel a költő az élet töredezettsége, kora valóságának embercsonkító tendenciái és az önmagára redukáló elmagányosodás ellen lázad. Lázadása az emberi teljesség kivívását tűzi 37 Vezér Erzsébet: i. m. 310. 1.