Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

Schweitzer Pál: Ady vezérversei (Állomások a művészi önszemlélet alakulásának útján)

lyét a passzivitásnak és a lenyűgözöttség érzésének. Bajvívás képével kezdődött a vezérvers is, hogy már a második strófában minden küzdőszellemet leszereljen a „semmi nincsen, mi nem hasonló" fölismerésének jegyében álló életérzés. Mert küzdeni, bajt vívni csak ott lehet, ahol az ellentétek élesek és világosak. Tárgytalan a küzdés, ha minden hasonló. Ezért aztán a titkok magasba szökő fellegvárának ostroma helyett csak vár és les „itt lenn" a Titokra az a lírai én, akinek arcvonásaiban most magára ismer Ady. A nyitóstrófán kívül ez a szakasz az egyetlen, ahol a képszerűség és érzékletesség nyomán nem érezzük a művészi megformálás hiányát. Olyan képet formál benne a művész, amelyben önmagára ismer ugyan, de azonosulni nem tud vele. A képszerűség vallomást tesz a világkép problematikusságáról. Az önportré cserzett, agg szívű modellje nem a tárgyba küzdelemmel behatoló megismerő akaratot képviseli, hanem les, és arra vár, hogy láthatóvá váljék valami a Titokból. Ilyen magatartás nyomán természetes, ha a Titok a transzcendencia, a nem földi és evilági lét szimbólumaként mint Isten elevenedik meg számára. Ugyanez volt már a Hiszek hitetlenül Istenben várakozásának tartalma: „Hiszek Krisztusban, Krisztust várok, Beteg vagyok, beteg." S az eredmény is ugyanaz: a Titok permanenciája, amelyben az én összeolvad, egylényegűvé válik istennel és az egész világgal: Minden titok e nagy világon S az Isten is, ha van És én vagyok a titkok titka, Szegény, hajszolt magam. Az Istennel azonos lényegűvé vált Titok transzcendencia ja átfogja, magába öleli az egész világot. Titok-élményei közvetlen vonatkozásba hozzák az egyént ezzel a kozmikus teljességgel, részesedik belőle, de nagy árat kell fizetnie érte. Továbbra sem képes önmagát cselekvő és autonóm egyéniségként átélni. Szorongva látja, hogy a Titokká és Istenné lett Minden játékszerévé vált. Személyisége autonómiáját kellett föláldoznia az egyetemesség részévé avató élmény oltárán. Akinek a Titok és az Isten jelenti a Minden élményét, az nem belülről, tehát önmaga által vezérelt életet él, ennélfogva pusztulása sem önként, magaválasztotta célokért folytatott küzdelemben következik el. Dacára annak, hogy a versbeli költői én bensőséges viszonyban van a Titokkal, emberi sorsán ez mit sem képes változtatni: ,,. . . nincs olyan Titok, ami segítsen". A Titok megmaradt önmagában valónak, nem vált az ember világa részévé. Hiábavaló is volna minden kísérlet a Titok egységes világának elemberiesítésére, azaz a szükségszerűség birodalmát a szabadság birodalmává alakító emberi megismerés és cselekvés lehetőségeinek érvényesítésére. A Minden-Titok világa per definitionem a szükségszerűség, a kényszerűség birodalma : Minden csak : egy volt, minden : kényszerű, Amiben hittem avagy nem hittem. Minden értelmes emberi cselekvés közvetlen rugója: a hit a kitűzött cél megvalósíthatóságában is merő külsőséggé vált. Nincsenek különbségek a hit vonatkozásában a Titok jegyében álló világszemlélet számára. Ugyanazt a Mindent éli át mindenben, akár hittel, akár anélkül közelít hozzá. A kényszerűség egyneművé teszi élményeit. Belátva a hit értelmetlenségét és közömbös voltát a Minden és a Titok világában, a szubjektum lemond autonómiájának