Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

Király István: Ady és a Monarchia

KIRÁLY ISTVÁN ADY ÉS A MONARCHIA A monarchikus nacionalizmus Történelmi szemléletünk bizonyos mérvű egyoldalúsága, hogy a magyar nacionalizmus útját tárgyalva többnyire csak az antihabsburgiánus, kuruckodó nacionalizmus jelenségeiről esik szó: szem elől vetődik, hogy az uralkodó formája mégsem ez volt az 1867-et követő évtizedek nacionalizmusának, hanem a Habsburg-uralom elismerésével s tényével összeforrt: az ún. monarchikus nacionalizmus. Kemény Zsigmondtól kezdve Tisza Kálmánon át Tisza Istvánig ez határozta meg a magyar politikai közgondolkodást: a magyar birodalmi gondolat fő megjelenési formája ez volt. Az a felismerés rejlett e mögött a nacionalizmus mögött, hogy mind a magyar, mind az osztrák-német uralkodó osztály gyenge volt már ekkor — a XIX. század második felében — önmagában ahhoz, hogy hódító, birodalmi politikát folytasson, s így a kettő szövetsége — kiegyezése — tette csak lehetővé a birodalmi elv érvényesítését: az elnyomott nemzetiségek fölötti uralom továbbvitelét. Ahogy Kemény Zsigmond rögtön 1849 bukása után megfogalmazta: „valamint Magyarország Ausztria nélkül fel nem állhat, úgy Ausztria Magyarország bizonyos mértékű közjogi önállósága nélkül nem fejlődhetik ki".

1 Hiszen — mint írta — „a dolgok megmásíthatatlan természeténél fogva... életkelléke fennállhatásunknak" az osztrák „nagyhatalmassághoz" való tartozás: az „európai destruktív irányok megrohanása" ellen (s itt a szocializmus mellett elsősorban a nemzeti törekvésekre gondolt) ez lehet csupán számunkra menedék.

2 Másfelől viszont azt is hangsúlyozta: „Ausztria európai hivatásának egyik legfontosabb része — mely a keleti viszonyok felett gyakorlandó befolyásból áll — ... tartósan csak a magyar elem s a magyar politikai nemzetiség fejlesztése alapján vétethetik igénybe".

:} Rögtön a kezdet kezdetén látta már Kemény a közös érdekeket. Látta, hogy kiegyezést kíván nemcsak az európai realitás, nemcsak az adott társadalmi szerkezet megóvásának kívánalma, de nem utolsósorban a megőrizni akart birodalmi eszme, a többnyire szláv eredetű nemzetiségek fölötti uralom. Természetszerűleg volt ennek a kiegyezéses, monarchikus nemzettudatnak védekező, pozitív oldala is. A kiegyezés mögött ott hatott a szándék, mit Lenin hangsúlyozott: a nemzeti függetlenség biztosításának vágya „a kapzsibb és erősebb szomszédok" ellen.'

1 Védekezést is jelentett ez a hatalom — főleg eleinte; védekezést: a megszülető német birodalom és mindenekelőtt a cári Oroszország hódító törekvései ellen. De ez a pozitív, véiekező jelleg mind' Kemény Zsigmond: összes müvei. 12. köt. Bp., 1908. 328. 1. 2 I. m. 203. 1. 3 I. m. 361. 1. 4 Lenin: összes művei. 25. köt. Bp., 1970. 269. 1.