Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)
Jemnitz János: Ady és Jaures
francia szocialisták egy része — köztük Jaurès — nem tudta magáévá tenni. A felfogásbeli különbségek két-három évvel később még tisztábban jelentkeztek, de a kontúrok már ekkor világossá váltak, s Ady nyilván ezekről értesült, de — hangsúlyozzuk — Ady tükörképe ezúttal nem volt pontos, ha érdekesnek, tanulságosnak is tekinthető. 1904 tavaszi cikkében így írt: „Vajon micsoda elváltozások következnek ezek után már az agyakban? Meglássa akárki, hogy a francia szocialisták programjukba veszik a revansot, s Bebel gárdája fölcsap a fölséges császár leghűségesebb ellenzékének, hogy reszkessen ez a rongyos világ az egyetlen és harcra mindig kész Germániától. Más nemigen következhetik már. Ujjonghatnak belsejükben a német junkerek s a gall nacionalisták. Az oroszlánok nagyszerűen ugranak az abroncsokon át. Egy temperamentumos, de komoly és elismert talentumú, fiatal, aktív francia szocialistával beszélgettem tegnap. Búsan legyintett a kezével : — Minden fölfordult, minden megváltozott — mondta. — Már a dikcióban is csak olykor vagyunk a régiek. Nem tudom, s nem is bánom, akármi is lesz. A hatalom megkóstolása bomlasztotta meg a francia szociáldemokráciát? Látásukban bizakodó, könnyűítéletű bölcsek azt mondanák, hogy igen. Pedig nem így van. Valami nagy erjedés lehet az agyvelőkben. Valami készül. Valahogyan soknak találja már az emberi szabadságot, önbizalmat s civilizációt még az is talán, aki ezt még önmagának sem meri bevallani..." Ady ezek után egy tényleges és fájdalmas összefüggésre tapintott rá, amikor gondolatmenetét, problémafelvetését így folytatta: „A német szocialisták egy része — itt fordul meg a dolog — újabb időkben afféle ócska hazafiságot fitogtat, mely alkalmak adtán a legpuffogóbb frázisoktól sem riad vissza. Ez nem nagy baj. Az még kisebb baj, hogy a német szocialisták szónoka elismerte 1870-et történelmi szükségnek. Hát jó, az embert még a szocialista németnél sem lepi meg a teuton düh. De a német elvtársak nagyon rossz időben honfiaskodnak. A francia reakcionáriusok most igen-igen éberek. Az egymás között különben is meghasonlott francia szocialisták ellen sietve játszották ki a német elvtársakat. Szinte gyermekes volt ez a játék . . . Amint a német szocialista teuton marad, akként él titkon a gloire mámoros vágya a leglefegyverzőbb francia szocialistában is. A játék sikerült. A francia szocialisták jó része beugrott, s ma már némelyik francia szocialista nemcsak azt vitatja, hogy ő »honfibb« francia bárkinél, de szidja azokat az elvtársakat, akik a hadsereget gyöngíteni akarják. Egyik publicistájuk a francia szocialistáknak szentimentális hangon bizonyítgatja, hogy a hazaszeretet a legmagasabbrendű emberi érzés ... A nacionalista írók nemsokára eljárhatnak iskolába a szocialista írástudókhoz. A francia szocialistáknak az a csoportja, mely ma még az evolúció tanát többre becsüli a dajkadalnál, s mely legjobb hazafinak az igazi és egész embert tartja, egyre és egyre aggódóbban nézi és tárgyalja a veszedelmes szimptómákat. És ez az aggódás nagyon indokolt. Az oroszlánok abroncsokon ugrálnak, a vörös lobogókra már rászőtték a német sas s a gall kakas képét. A szocialisták évtizedeket csúsznak visszafelé, s ha Bebel nem is álmodik tán arról, hogy birodalmi kancellár legyen, de már Jaurès alighanem látta magát párszor álmában hermelines palástban . . ." 10 Hogy Ady ekkoriban mennyire az „ultrabal" körökben foroghatott, azt ta10 Sas és kakas a vörös lobogókon. PN 1904. márc. 15. AEÖPM V. köt. 19—20. 1.
