Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)
Jemnitz János: Ady és Jaures
felszámoló polgári radikális kormánynak, s végképp letörte a klerikális reakciót Franciaországban. Ady magától értetődően rokonszenvezett a Combes-kormány ilyen akcióival. így írt erről: „Franciaországban: Nostra res agitur. Mindnyájunknak, az egész jövendő emberiségnek sorsát edzik a tűzben, pörölyözik, formálják a világ nagy műhelyében: a mindig izzó, szikrázó, morajló Párizsban . . . Franciaországban az dől el most, hogy föl lehet-e már végre szabadítani az emberiséget . . .". De Ady már azt is látta, hogy a Combes-kormány mennyire felemásan folytatta ezt a küzdelmet, s haragosan tette szóvá: „Combesot alighanem levette a lábáról az úgynevezett tudományos reakció . .. Már Combes azt vallja, hogy a klerikalizmussal nem lehet könnyen, radikálisan elbánni, mert sok évszázad alatt beleszívódott a társadalom vérébe.'' Mindezek alapján a polgári radikális kormányelnökről Ady kijelentette: „mi nem csodálkoznánk, ha Combes Saulusból Paulus lett volna". S ezek után tért át Jaurèsre, Jaurès helyének megjelölésére, mintegy az ő személyében látva, jelölve meg a biztosítékot, hogy a haladás frontja mégsem fúj majd teljes visszakozót Franciaországban: „De félni nem kell. Jaurès a francia kamara alelnöke. Az új, emberséges, világos világot nyomja, hajtja fölfelé az örök kauzalitás, az egyetlen igazság: a természettudományi. Csak a gyöngék roskadnak térdre. A kemények többen vannak, s Párizs, e csodás műhely, izzó, háborgó. A jövendőt formálják ott. A jobb jövendőt. Mindnyájunk jövendőjét." 5 S ha a nyitó hangok a klerikalizmus és antiklerikalizmus küzdelmének e századfordulós utolsó akkordjaihoz kapcsolódtak, akkor a következő két esztendőben Ady figyelmét már inkább a nacionalizmus és humanista internacionalizmus harca kötötte le. Megintcsak nem teljesen véletlenül. Hiszen 1904-ben a francia politikai életben a szocialista munkásmozgalom lendült támadásba a nacionalisták ellen. Ady Jaurès-képét azonban 1904-ben erősen megzavarták az irodalmi, művészpolitikai összefüggések. Mint szellemi pórázokat és korlátokat nem tűrő értelmiségi idehaza lázongott a pártvezetők ellen, s ezt az érzését, magatartását kivetítette francia terrénumra is. Ady nem tudta elfogadni sem az értelmiségiek „pártkorlátozását", sem a párt- és mozgalmi szempontok előtérbe állítását. S ez vezetett azután olyan következményekhez, hogy amikor úgy látta, Franciaországban is hasonló ellentmondások jelentkeznek, akkor — 1904 decemberében — rendkívül szenvedélyes hangot ütött meg, aminek éle a szocialisták és Jaurès ellen is irányult: „A szocialisták csináltak egy sémát a szabadgondolkozásra . .. Valójában a szocialista fanatikusok mivel sem különbek, mint a középkori inkvizítorok. Aki nem tapsol mindenben az ő kis játékaiknak, az máglyára való. Aki másképpen mer gondolkozni, mint őszerintük szabad, az nem szabadgondolkozó, s annak nem szabad gondolkozni." Gondolatsorát Ady így folytatta a szocialistákról: „Rettenetes gúnnyal aposztrofálják az athéni lelkeket, akik, szerintük, a gondolkodást csak a gondolkodásért, a művészetet csak a művészetért művelik. Ök az emberi gondolkodás nagyságát egy munkásügyi reform kidolgozásában szabnák meg, ami szép dolog, de talán nem minden." Majd Jaurès személyére rátérve, ugyanilyen összefüggésben és indulattal folytatta: „ Jaurès mond valahol egy híg, frázisos beszédet, az tudományos evangélium." Jaurèsnek és a francia szocialista vezetőknek azt veti a szemére, hogy az értelmiségiektől megkövetelik, hogy „utcai beszédeket is kivágjanak", 5 Nostra res agitur. Nagyváradi Napló 1903. febr. 1. Ady Endre összes Prózai Művei. I—X. köt. Bp., 1955—1973. Akadémiai K. (a továbbiakban: AEÖPM), IV. köt. 25—27. 1.
