Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

Székely György: Ady és a színház művészete

házkultúrát, legfeljebb színvonalas utánjátszás színtere lehetett. De még az is kivétel volt. Ilyen környezet vette körül Ady Endrét, amikor, diákéveitől kezdve, egyre rendszeresebb kapcsolatokat épített ki a magyar színházi világgal. Találkozások és kapcsolatok Egy-egy olyan sajátos kapcsolatrendszer, amely valakit felnőtt korában egy művészeti ághoz köt, csak lassan, fokozatosan alakul ki. Eleinte talán nem is mutatkozik valamifajta különállásban. Sok családban van és volt színésznőrokon; aligha jelentett valamit is a gyermek Adynak, hogy édesanyjának a nővére, Pásztor Ida, színésznő volt Kassán. Valószínűleg csak annyiban lehetett „fatális" nagynéni, hogy ő adta az első verseskötetet ajándékba kis unokaöcscsének. Abban a „pokol-játékban", amelyet a katolikus kisiskolások játszottak, ruhákkal aggatva be az ablakokat, úgy, hogy „Vak, bolond, sötét lett az iskolaszoba", mások is részt vettek. A német tanár, Kerekes Ernő, talán másoknak is adott fordítási gyakorlatot Zilahon. Hogy Adynak Goethe Tassoja. jutott, melyet saját vallomása szerint majdnem teljesen lefordított magyarra, véletlen is lehetett — szerencsés véletlen, mert ebben az iskolai feladatban vers és dráma találkozott, a kettő együtt lehetett hatással. Ugyanúgy, mint azok a „felhős görög tragédiák", amelyekre a Vén diák üdvözlete — már Párizsból •— emlékezett. Nyilvánvaló az is, hogy még Zilahon a már jó verselő hírében álló kamaszdiák lelkesen csapódott hozzá az odalátogató vándorszíntársulatokhoz. Hiszen tudjuk, hogy 1895. október elejétől három hónapon át Homokay László, 1896. április közepétől pedig özvegy Veszprémy Jenőné — nem valami híres — együttese játszott a városkában. Ezt három év múltán egy versikébe maga Ady is igazolta: „Hogy Zilah rajong Tháliáért/És szellem-kosztra éhezett.../ Homokay is ott telelt volt. . . / (Óh, édes, szép emlékezet!) . . .". Ezekhez a társulatokhoz már személyes kapcsolatok is fűződtek: az 1895. őszi András-napon a társulat komikusa, Ady korai ivócimborája, Pétre Ferenc is hivatalos; egy későbbi verses emlék pedig más vonzalmakra is utal: „Ott éltünk közös udvaron, / Korhely színész-pár s nagy leánya, / Akinek csípői köré / Fonódott egy kis diák álma / És a jövendő." Diákos könnyedséggel szólnak azok a sorok, amelyekkel egy karácsony alkalmával üzen vissza Zilahra: „Mert rajongok én Tháliáért, / Ha zilahi is Thália, — / Hogy nem válhattam be színésznek / És becsapott egy naiva ...". Akart-e színész lenni Ady, nem tudhatjuk. De az biztos, hogy legközelebbi és egész életében egyetlen színpadi fellépése Zilahhoz kötődik. Műkedvelők adták elő Herczeg Ferenc korai bohózatát, A három testőrt, s mivel Ady első nagy szerelme, „Zsóka", azaz Friedmann Erzsi is játszott egy kis szerepet, őt is rá lehetett venni, hogy mint „vad poéta" lépjen fel, mely szerepben, miként az egykorú zilahi lapok írták, „tündöklő tehetséget ragyogtatott". Az előadás azért is érdekes, mert Ady nagy sikere nem is annyira játékához, hanem inkább ahhoz az ötletéhez fűződött, hogy — a komédia második felvonása egy Vihar c. lap szerkesztőségében játszódván — az előadás második szünetére valóságos lapot jelentettek meg, és osztottak szét a közönség között Vihar címen. Verselés, újságírás, és színházasdi fonódott egybe, hogy ami itt gondtalan játék volt, később az életben se szakadjon el egymástól. A játék Debrecenben fordult először komolyra. A jogakadémia hallgatója először még csak szórakozásképpen néz be a színházba, a légkör, mint Bölöni írja: „karcos bor, színházi kulisszák, párbajok, elátkozott diák-semmittevés,