Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

Kispéter András: Ady és a szecesszió

KISPÉTER ANDRÁS ADY ÉS A SZECESSZIÓ Feltörni indult, tébolyos zene, Lelkek nagy csődje, jövők szomjúsága. Be boldog lesz, ki majd messziről látja S szól majd felőlük bölcsen, hidegen. (Távolról a Mostba) Nem hálás feladat e témakörről írni, hiszen a szecesszió még mint elnevezés sem általánosan elfogadott az irodalomtörténetben. Mégis elengedhetetlen, mivel Adyval és a századeleji modern irodalmi törekvésekkel kapcsolatban — még Király István kitűnő Ady-monográfiája után is, amely rendkívül gazdag és mélyreható elemzését adja Ady pályája első felének — gyakran találkozunk téves értelmezésekkel. Kísért még a felfogás, hogy a Nyugat írói — velük együtt Ady is — a XIX. század második fele nyugat-európai izmusainak magyarországi lecsapódásai, nincsenek szinkronban a kortárs irodalmi és művészi törekvésekkel. Le kell számolnunk végre ezzel a magyar irodalom „elmaradottságáról", „megkésettségéről" szóló legendával. Ehhez azonban az eddiginél árnyaltabb fogalmazás szükséges. A modernizmus mint irodalmi, művészi kategória nem differenciál eléggé, elmossa a határokat a századvégi „izmusok" és az avantgárd törekvések között. Ezért úttörő jellegű, ha nem mindenben meggyőző is, Bori Imre könyve : A szecessziótól a Dadáig. Irodalmi közhely a modern költészetet Baudelaire-től eredeztetni. Valóban számos újítás fűződik a nagy francia költő nevéhez (szinesztézia, távoli asszociációk stb.), melyeket a modern költészet ismérveként tartunk számon. Mégis, ha a művészet legfontosabb kritériumait: a művészi látást, a művész és a világ viszonyát, a forma és a tartalom adekvenciáját tartjuk szem előtt, nagyobb a különbség Baudelaire és a XX. századi művészek között, mint ami őt az előtte járó generációtól, akár maguktól a romantikusoktól elválasztja. Megtévesztő vele kezdeni a modern költészetet azért is, mert Baudelaire volt egyike a dekadens életérzés első képviselőinek, a dezilluzionista látásmódnak. Akik tőle számítják a modernség kezdetét, éppen a válságérzésben, a diszharmonikus életszemléletben látják annak lényegét. Két ellentétes előjelű értelmezés áll itt egymással szemben. Egyik szerint — ezt mindenekelőtt nyugati, polgári irodalomtörténészek, irodalmárok, művészettörténészek képviselik — itt kezdődik a „modern életérzés", melyet szembe állítanak a hagyományos, konzervatív felfogással.

1 Mások — elsősorban marxista irodalomtörténészek — lényegében ugyanúgy értelmezve a terminológiát, válságjelenségnek tekintik a „modernizmust", és a kritikai, valamint a szocialista realizmussal állítják szembe.

2 Közös 1 Stephen Spender: The Struggle of the Modern. London, 1963. Hamilton. 2 A modernizmus. Bp., 1975. Gondolat K.; Király István: Ady Endre. I—II. Bp., 1970. Magvető K