Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)
Kovalovszky Miklós: Ady költészetének nyelvi rétegei
3. Nyelvtörténetileg csak szerény alkalmi szerepe van a szóalkotásban a hosszabb szóalakokból való elvonásnak, a szórövidítésnek. A nyelvújítók azonban kedvelt eljárásukká tették és elterjesztették, s ezzel gyakorlati fontosságot adtak neki, különösen a szaknyelvekben, de a mindennapi nyelvhasználatban és az irodalomban is. Ady szívesen él a nyelvújítás szócsonkításaival, mint pl. dieses, zűrös, gyóggyal vidulok, szent Zob, lobnyi tűz (lobbanás, lobogás, lángolás) és hozzájuk hasonló saját, egyéni elvonásaival: csököny, dőzs nagy-urak, ficánk, izga vér, puska-rob (robaj, robbanás, dörej), tréídi-zok, zúzos merevség (zúzmarás, jeges), Halált-incselő Élet stb. 9. A nyelvi rendszer ősi és hagyományos volta folytán a közlés voltaképpen csaknem teljes mértékben „előregyártott elemek"-ből épül fel. Elsősorban a kötött szókapcsolatokra, állandó kifejezésekre, vagyis a frazeológiára áll ez. A többi csoportnál már idézett példák mellett itt most összefoglalóan szólunk a verseknek erről a nyelvi rétegéről. Meglepő talán, hogy Ady, az új, egyéni hangú költő prototípusa, milyen bátran és bőségesen él szinte közhelyszámba menő kifejezésekkel, fordulatokkal, szólásokkal. Ösztönös természetességgel, de művészi céltudatossággal teszi ezt, szervesen beleágyazva a készen vett frazeológiai egységet versének szövetébe és hangulatába. Forráseredet szerint a következő csoportokat találjuk nála: a) Legnagyobb számban a népi szólásokat találjuk, nyelvi gyökereinek és szemléletmódjának újabb, nyomós bizonyítékául. Néhány példa: Bukdosik a lelkem, mint szamár a jégen; Szél fúj bolond lyukból; a Deákné vásznánál hószerűbb; Ebekre és harmincadra kerülnek; mint ki nagy kanállal evett; az a legény, aki állja; Ütő legény, aki az ütést álltam; deszkákba pakolnak; Egekig a fák sohse nőnek; Egykor imádott, furcsa sorsom, / Olyan lett, mint lopott kalap, titokban hordom; összeszűrtük a levet; pelyva, az ember amit mond; negyvennyolc óta is fog az átok; S aki marad utolsónak, / Az tegye be a kaput; teknővízzel kiöntött, szegény kisded; megokultam némi tudományban, Valahogy-csak-lesz-ben, j Mert-valahogy-volt-ban; Nem ért a csókunk egy fabatkát (vö.: A bánatuk nem ér egy zsömlyét, /Sa kedvük ára / Egy garast). Akadnak azonban a városi köznyelvből átvett, sőt hivatalos ízű kifejezései, szólásai is: Pl.: nem vagyok mai gyermek; Szakítni minden földi jókkal, / Kiabálni: le a bírókkal / (a labdarúgó-mérkőzések közönségének tiltakozóméltatlankodó felkiáltásából?); Május beszél és nekünk most amit mond, Rendőrileg, ím, meg nem tiltható (a „rendőrileg vagy hatóságilag tilos" felirat alkalmazásával). Egy-két választékos, irodalmias kifejezés, szólásszerű kapcsolat : balga bölcsesség; Fölemelni minden elém-dobott kesztyűt; hamu alatt parázsló harag. b) Gyermekkori n é p m e s e-emlékeiből eredő nevek, kifejezések : Hamupipőke a magyar kín; Dőltömre Tökmag Jankók lesnek; Az én fényes Árgyílus-arcom, Tündér-Ronám, Óperenciás tenger, aranyalma-fa, kacsalábon forgó kastély, mesekirályfik táltosai; Gyürkőzz János, rohanj, János; köd előttünk, köd utánunk. c) Baráti emlékezések többször említik Ady vonzalmát a zenéhez, különösen a cigánymuzsikához, s idézik kedves nótáit. Az ifjúkori, éjszakázó-cigányozó éveknek hatásaként gyakran sző verseibe népdalsorokat. PL: „Kalapom, szűröm, szívem förgetegben, / Nézik a vihart, hogy ki bírja szebben / S visszapattog róluk jég, vád és szidalom"; „Piros borával megint itatott / Vár-