Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

Kovalovszky Miklós: Ady költészetének nyelvi rétegei

olykor a kritika. [Ezzel kapcsolatban óva figyelmeztet Király a „szimbolista A.dy" még ma is uralkodó sémája téves általánosításának veszélyére. •— K. M.] .... Nemcsak az Űj versek Adyja és a Még egyszer s a Versek költője közt húzódik cezúra, hanem — bár nem olyan élesen és bevágásszerűen, de — válaszvonal van a későbbi pályaszakaszok nyelve, stílusa közt is. Ezért történhet az ... , hogy a legellentétesebb vélemények élhetnek egymás mellett Ady Endre költői nyelvéről szólva ... S ami a legfurcsább : mind igazak is voltak ezek — csak épp a költő más-más pályaszakaszára vonatkoztatva. S így nem önmagukban: ellentmondásaikban hordták az igazat". (Király István: i. m. II. 73—74. 1.) * Király mélyre hatoló, fejlődéselvű elemzései szinte fölöslegessé teszik dolgozatunkat. De talán mégsem haszontalan — a diakronikus szemléletet szinkronra váltva — Ady költői életművének átvizsgálása, hogy az eddigi irodalom megállapításait is fölhasználva, legalább vázlatosan számba vegyük és rendszerezzük költői nyelvének rétegeit a szókészlet, frazeológia és a nyelvtan kategóriáiba illesztve, talán irányjelölőül egy teljesebb feldolgozás számára. E keresztmetszetképben is figyelemmel kísérhetjük —• mintegy a fejlődésszempontú elemzés ellenpróbájaként — a nyelvi rétegelemek előfordulásának és fölhasználásának, szerepének arányait az életmű fejlődésrendjében, néhány részletkérdés árnyaló megvilágításával. 1. Ady költői nyelvének alaprétege természetesen a szülőföldben és a gyermekkorban gyökerező anyanyelvjárás. A falu és a család nyelvi közege azonban korántsem volt egynemű, egyszínű. A Szilágyságnak Szatmárral határos, sík részén fekvő Érmindszent már Ady gyermekkorában vegyes népességű: magyarok, románok és elmagyarosodott svábok lakták. A költő édesanyja szatmári ízeket hozott vissza szüleinek falujába, Ady Lőrinc pedig a Belső-Szilágyság és Kalotaszeg, Erdély táji elemeivel színezte, gazdagította a családi otthon beszédét. A gyermek és diák Ady nyelvi világát tovább árnyalta a lényegében azonos nyelvjárási körbe tartozó, de eltérő sajátságokat is mutató Nagykároly, Zilah és Debrecen hatása. A többnyelvűség és a tájnyelvi különbségárnyalatok nem zavarták meg Ady nyelvi tudatát, sőt ellenkezőleg: a már gyermekként is bizonyára igen fogékony és érzékeny lélekben tudatosították, erősítették és gazdagították nyelvi örökségének gyökeres magyarságát. Sajnos, éppen a gyökerekre és a kezdeti hatásokra vonatkozólag aránylag kevés föltáró anyaggyűjtés és tudományos nyelvészeti feldolgozás ad tájékoztató képet L. : Benkő Lóránt — Lőrincze Lajos: Magyar nyelvjárási bibliográfia 1817—1949. Bp., 1951. Akadémiai K.; Teiszler Pál: A Nagykároly környéki magyar nyelvjárás magánhangzórendszere. Bukarest, 1973. Kriterion; László Géza: A zilahvidéki nyelvjárás. Bp„ 1899. Athenaeum; Oláh Gábor: A debreceni nyelvjárás. Bp., 1906. (Nyelvészeti füzetek. 26. sz.); Márton Gyula: Mutatvány a „Szilágysági tájnyelvi atlasz"-ból. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények (Kolozsvár) 1976/1. 3—20. 1. Az északkeleti nyelvjárás egyik jellemző hangtani sajátsága az e-zés. Érdekes és feltűnő azonban, hogy Ady írásaiban és verseiben gyakoriak az ö-ző változatok. PL: föZ-föídobott kő, föívarrva, fölséges; pörös, pörölök; porzsolt virág-kertek (de: perzselt hitek); röpül, szögeljük (de: vetkezik); lecsöpült ország. Ez eredhet onnan, hogy az északkeleti nyelvjárásban is van nyoma az ö-