Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

Kovalovszky Miklós: Ady költészetének nyelvi rétegei

KOVALOVSZKY MIKLÓS ADY KÖLTÉSZETÉNEK NYELVI RÉTEGEI Ady első kötete, a Versek (1899) jellegzetes századvégi és — bár ez a szó még nem volt használatos — ,,elsőkönyves" líra: a kor költészetének köznyelvén szól, és az ifjúság ködös világfájdalma árasztja el. Legfeljebb abban mutat egyéni árnyalatot, hogy érzelmes alaphangján áttör az öngyötrő őszinteség és a lázadó nyugtalanság, az útkeresés feszültsége. Űgy vélem, dolgozatom tárgya szempontjából mellőzhetjük a Versek részletesebb vizsgálatát, legföljebb néhány jellemző és jellegzetes vonását rögzítjük. Ilyenek például: a kor költői sablon-szókincse (dal, álom, bús, balga, bohó, szív, lélek, sóhaj, kacsó, üdv, mámor, átok), lírai közhelyek (bánat terhe, vágyak tengere, kínos gyönyör, jégszív, az élet vihara), régies nyelvtani alakváltozások (felépíted, szállá, elorzá, közéig, játszánk, zengnek, tevék), nyomósító szóismétlések, szinonimák párosítása (jellemző példákat sűrít a kötet nyitó verse: Sirasson meg és rokon párja: Nem élek én tovább . . .). Adynak később egyik jellegzetes stíluseszköze az ismétlés és a halmozás, de lényegesen más, súlyosabb funkcióval. (Vö. Kovalovszky Miklós: Egy Ady-vers világa. Bp., 1965. 63—66. 1.) A fejlődés kutatói azonban találhatnak a kötetben néhány olyan jelzőt, szókapcsolatot, kifejezést, képet, versmondatot, amelyben már ott csírázik az Űj versek Adyja: messzeűző álmok; Ezer fátum törjön is rám!; Emlékednek végső foszlányát, j Ledöntött bálvány, eldobom; Az élet a zsibárusok világa; Szíved kihűlt, szeretni lángtalan. A Még egyszerben (1903) a költői nyelv hagyományos elemeinek továbbélése mellett már sűrűsödnek az egyéni kifejezésmód keresésének és kivajúdásának fel-felbukkanó jelei; mintha csak egy-egy későbbi Ady-vers sorait olvasnánk. Pl. : Leplét bár váltva öltse, vesse, j Az én világom nincs már messze; Feltámadok, bár el se múltam, j Reménykedem, bár mit se várok; Én leszek a szent különélet; A világ az izmos butáké; Felhőzni kezd a lelkem; En a siratlan fájdalomnak I Szegény, bolond, kopottas hőse; stb. Természetes, hogy ő maga is érzi az érlelődő minőségi változást, és hat versét — többnyire a már Lédához írtakat — méltónak ítéli, hogy beillessze az Űj versek kötetébe is. Bármilyen izgalmas feladat is a szürke bábból kibontakozó különös pompájú pillangó születésének megfigyelése (1. erre Rónay György és Komlós Aladár tanulmányait), színeinek gazdagságát és árnyalatait csak rajta magán vizsgálhatjuk. Ady költői nyelvének rétegei tehát az ilyen szempontból meglehetősen egyszínű, jellegtelen Versek és az átalakulás jeleit már mutató Még egyszer után az Űj versektől kezdve érdemes elemeznünk. * Visszapillantva arra az évszázadra, amely Ady születése óta eltelt, jó néhány művészi és irodalmi forradalmat vagy puccsot számolhatunk össze. Mind vihart támasztott a közvéleményben, majd a harcok elcsitulásával, a megszokás nyomán, a kárhoztatva, gúnnyal fogadott „bolondériák" termékenyítő eredmények-