Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)
Király István: Ady és a Monarchia
A maga darabontkorszak alatti illúzióival ellentétben az Önmagára talált demokratikus forradalmár egyértelműen úgy vélekedett már: nem független a monarchikus hatalom meglététől, hogy mindinkább az „ellenforradalom", a „reakció és az ostobaság" uralma alá került az ország/ :i ' A hazai retrográd erők szerepe mellett — azok elsődlegességét hangsúlyozva is — nem feledkezett meg az őket bátorító, őket támogató monarchikus szerkezetről sem. Arról, mit „politikai bőrén" érzett szerinte mindig a magyar nép, „hogy a fővárosunk — Bécs", hogy „Bécsben a korcsmáros" a magyar kocsmában. 44 „Vén, korcs Hunnia újra-újra násza" „bosszantotta" őt. Együtt emlegette a két retrográd erőt: „Cézári gőgöst s magyar úri dőrét", a hazai uralkodó osztályokat s a „Burg szuronyhatalmát". „Bécs, babona, gróf-gőg, irigység, / Keletiség, zsandár, alázat" — sorolta fel pl. versében a magyar haladás lefogó erőit. Bécs nem maradt ki itt már ebből a sorból. „Becses, papos, úri tájnak" látta hazáját/' 5 Nem voltak illúziói ekkor már Adynak az osztrák fejlődésről. Tudta, ez a világ „ma ott tart, hogy tíz év múlva esetleg azért csap össze Oroszországgal, mert ez akkorra ősi formák rombolója lehet"/ 6 S jól tudta azt is, hogy ez a retrográd Lajtán túli erő hű segítője minden hazai maradiságnak. „Bécsi szelet tatárszószban", ez volt szerinte csupán Magyarország/' 7 Oly világ, hol „bécsi és belső okok és tébolyok sietnek a Jövendő ellen kicsavarni kezünkből .. . szabadságf egy véreinket"/ 8 „Fejünk fölött cinkos kezet fogtak a cézári őrület s a brigantis mindenrekaphatóság" — írta. S hangoztatta: „együttes harcot zúdítottak reánk a legserenissimusabb agylágyulás, középkori katonaőrület, magyar junkerség, elszánt kalandorság". 40 Szétbonthatatlanul egybefonódott tudatában az úri kizsákmányolás ténye és a Habsburg-uralom. Poétikai-asszociatív s így oksági viszony teremtődött költészetében „az ínség-lakájoktól" terített „óriás magyar asztal", a magyar népi sors és a Ferenc Józsefféle spanyol etikett szerint folyó udvari lakomák között: Az asztalnál csontvázak ülnek, Üri nagy csönd lesz és pogány, Mint egy nagy, bécsi lakomán. — hangzott A Tél asztalánál c. költeményben. Ezt az összefüggést érezve, látva, a népet feledő alkunak tűnt ekkor már Ady Endre előtt mindenfajta, a Habsburg-hatalom felé tett engedmény. Még 1848 Kossuthjának is szemére hányta, hogy nemcsak a „kortárs Csák Mátékkal, a cifraruhás nagypapokkal" akart „kedves barátságban" maradni, de eleinte a Habsburgokkal is. 50 Külön veszélyességet adott szerinte ennek az erőnek a hatalom művészetét értő taktikás okosság. „Bécs csak lekacagott / Itthoni, ál, úri ribilliókra" — írta keserűn. Ravaszsággal, mézesmadzaggal mindig a maga javára tudta mozgatni szerinte a császári udvar az itthoni politikát. Felpanaszolta: ,,. . . a győri, 43 Ady Endre: A nacionalizmus alkonya. Szerk.: Koczkás Sándor. Bp., 1959. (a továbbiakban: Nacionalizmus) 226. 1. — Móricz és a Nemzeti Színház. Világ 1913. nov. 9. 19. 1. AEÖPM X. 182. 1. — Ülj törvényt, Werbőczi. 45 Vö.: Ha visszajönne Margita, Dal a Hazugság-házról, Rohanunk a forradalomba, A Margita fia. 40 Levelek a hazátlanságból. Pesti Tükör 1913. jún. 19. 91. sz. 2. 1. 47 AEÖPM X. 138. 1. 18 Ady Endre: Jóslások Magyarországról. Szerk.: Féja Géza. Bp., 1936. 85. i. » AEÖPM X. 203. 1. » AEÖPM X. 78. 1.
