Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

Sára Péter: Meseélmények, mesemotívumok Ady költészetében

Nehéz küldetésében, hősies harcaiban a mesehősökhöz hasonlóan ő is gyakran érzi magát végtelenül magányosnak, megcsaltnak. becsapottnak, tehát olyannak, akinek mérhetetlenül sokat kell szenvednie. (L. többek között Ének a porban, A magyar Messiások, Vezeklő vigadozás zsoltára, A nagy Cethalhoz, Álmom: az Isten, Az Anti-Krisztus útja c. verseit.) A mesebeli hőst sokszor el is pusztítják, néha többször is megölik, de valamilyen csoda révén a mesében újra és újra feltámad, életre kel. Ady is ilyen szemlélet nyomán tudja önmagát létezésen kívüli állapotban is elképzelni. A születés előtti énjéről gyakorta tesz említést: Ezer éve vagy több éve, Valamikor, lyányom voltál. . . (Valamikor lyányom voltál) Messze és mélyen az Időben Én asszony voltam . . . (Ha fejem lehajtom) De e süket tél-támadáskor Érzem legjobban ősi voltam, Hogy nem először bandukoltam, Hogy nem először sírok. (Nem először sírok) Túl egy hegyen, mikor nem voltam, Hegyen innen: ha majd nem élek. Mennyi szeretet innen és túl S e kis stáción mennyi vétek. Óh, te, fájdalmas, bús kitérő, Két hegy között nyílt seb az égre. Békéből jöttem s a hegyen túl, Tudom, békével vár a béke. (Fájdalmas, bús kitérő) Hallatlanul elevenen tudja önmagát halála utáni voltában is elképzelni: Az a kisfiú jár el hozzám Mostanában nevetve, holtan, Aki voltam. (Egy ismerős kisfiú) Én már meghaltam akkor régen S feküdtem vörös ravatalon. Sírt az ajtóm. Csöndben belépett Valaki és nevetett, Valaki, kiért sokat sírtam S akit halottan is szeretek. (Költözés Átok-városból)